Egyelőre megfogta a Tisza áradását a megnyitott vésztározó

Vágólapra másolva!
Megállt a Tisza áradása Kisköre alatt a tiszaroffi víztározó megnyitásának köszönhetően - közölte pénteken a vízügy. A tározó 3-4 napig segíthet elnyelni a rendkívüli árhullám egy részét, de a Tisza gátjai így is egyre jobban áznak fel. A Tisza-tó környékén rendkívüli készültség van érvényben.
Vágólapra másolva!

Megállt a Tisza áradása a tiszaroffi tározó megnyitása után a Kisköre-Tiszabő közötti szakaszon - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken. A tározó nyitásától annak közelében 15, Szolnok környékén 10 centiméteres vízszintcsökkenést várnak. A vésztározó körülbelül 3-4 nap alatt töltődik fel teljesen.

A Tisza jelenleg Tiszafüred felett tetőzik. A tiszaroffi tározó megnyitásával rendkívüli készültség lépett életbe a Tisza-tó körül Poroszló-Kisköre-Tiszafüred között, illetve a Tisza jobb és bal partján Kisköre-Szórópuszta és Pusztataskony-Fegyvernek között. A vízügy szerint a gátakon egyre több helyen jelentkeznek árvízi jelenségek, például a gátak felázása, felpuhulása.

Az árvíz elleni védekezésben az elmúlt 24 órában összesen 2511 ember vett rész. Ennek során a Zagyva és a Tisza mentén is tovább folytatódott a tetőzésre való felkészülés, több helyen nyúlgátat építettek, erősítettek, a töltések felpuhulása miatt néhány helyen további bordás megtámasztást alakítottak ki. A tiszaburai templomnál folytatódott a szivattyúzás és az út leterhelése.

Szolnok belterületén újabb helyszínen folytatódott a felkészülés a tiszai tetőzésre. A munkálatok pénteken és szombaton egész nap tartanak, a biztonságos munkavégzés érdekében a területet lezárják a gyalogosforgalom elől.

Forrás: MTI/Mészáros János

A harmadfokú árvízvédelmi készültség miatt horgászati és halászati tilalmat rendelt el a Tisza-tó területére a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, valamint tilos a horgászat és a halászat a Tisza bal partján a Körös torkolata és a csongrádi megyehatár közötti szakaszon a Csongrádi Mezőgazdasági Hivatal határozata alapján.