Elmeszelték az elődje lépéseit számon tartó polgármestert

Vágólapra másolva!
Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság Dombóvár tavaly októberben megválasztott polgármesterét, amiért elrendelte, hogy egy füzetbe jegyezzék fel, mikor és kihez jön elődje az önkormányzati hivatalba. A polgármester hiába próbált az eljárás során azzal védekezni, hogy ő állítása szerint csak elődje ügyeinek intézését szerette volna meggyorsítani.
Vágólapra másolva!

Patay Vilmos, Dombóvár polgármestere megsértette az egyenlő bánásmód követelményét elődjével, Szabó Lóránd korábbi alpolgármesterrel szemben - állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH). Szabó 2002 óta volt Dombóvár polgármestere, 2009 nyarán mondott le tisztségéről, miután rágalmazásban bűnösnek mondta ki a bíróság. Tavaly októberben győzött az időközi választáson Patay Vilmos.

Az EBH honlapján megjelent határozat (amely a panaszost, Szabót nem nevesíti) szerint a korábbi polgármester tavaly decemberben fordult a hatóságokhoz amiatt, hogy polgármesteri tisztségének megszűnése után, amikor hivatalos ügyeit akarta intézni, az önkormányzat épületébe több alkalommal is csak úgy léphetett be, hogy megadta, kihez és milyen ügyben megy. Mindezt egy füzetben rögzítették, ahová azt is feljegyezték, mikor érkezett és mikor távozott. Szabó Lóránd azt mondta: kérdésére azt válaszolták, hogy a füzetet a polgármester utasítására kell róla vezetni, és erről az intézkedésről Szabó Péter aljegyző is tudott.

Patay azzal védekezett, hogy elődje az átlagnál gyakrabban járt be az önkormányzatba ügyeit intézni, ezért először szóban, aztán írásban is kérte az aljegyzőt, hogy rögzítsék az ügyintézések időpontjait. Patay azt állította: azért akarta tudni, mikor kihez megy Szabó, mert láthatóan nem tudta olyan gyorsan intézni hivatali ügyeit, mint más ügyfelek. Azt mondta: az intézkedéssel azt akarta elérni, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai Szabó ügyeit is olyan gördülékenyen intézzék, mint másokét, és épp az volt a célja, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés Szabót, az ügyintézők ügyeinek intézését ne hátráltassák, ne lassítsák. Patay azt is állította, hogy Szabó maga is tevékenyen részt vett a nyilvántartás vezetésében: ő maga vonalazta és fejlécezte meg a füzetet.

Szabó viszont azt mondta a hatóságnak: nem igaz, amit a polgármester mond. Állítása szerint egyik intéznivaló ügye sem igényelt gyorsítást, pénzbefizetésről, hivatalos bejelentésről volt szó, illetve testületi ülésen hallgatóságként és kuratóriumi ülésen tagként vett részt. Azt is mondta: a regisztrációban való közreműködése annyiban felel meg a valóságnak, hogy az ügyfélszolgálatot teljesítő kolléga útmutatás híján nem tudta megnyitni a füzetet, és ehhez nyújtott ő - felháborodva - segítséget.

Az első bejegyzés 2009. november 2-án történt. Az aljegyző még tavaly novemberben jelezte a polgármesternek, hogy szerinte törvényességi szempontból aggályos az intézkedés. A polgármester azt állította, hogy ezután november 24-én visszakérte a portaszolgálattól füzetet, és azóta nem írtak bele. Az EBH eltiltotta a polgármestert a jogsértő magatartás folytatásától, és elrendelte határozatának nyilvánosságra hozatalát.