Részeg sofőr gázolt halálra egy férfit Tállyán

Vágólapra másolva!
Ittas járművezető gázolt el csütörtökön este egy tállyai férfit a település egyik utcáján. Az áldozat az éjszaka belehalt sérüléseibe, a baleset körülményeit vizsgálják.
Vágólapra másolva!

A rendőrség elsődleges információi szerint egy 51 éves férfi személygépkocsijával haladt az egyik tállyai utcán és elütött egy gyalogost. A 39 éves férfi a baleset következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, ahol éjszaka meghalt - közölte a Független Hírügynökséggel pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.

A baleset helyszínén a gépjárművezetőt megszondáztatták. Kiderült, hogy a férfi alkoholt fogyasztott, mielőtt autóba ült. A tragédia körülményeit szakértő bevonásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.