Törvényben rögzítené a kormány az új Ptk. bukását

Vágólapra másolva!
Egy hétfőn benyújtott javaslattal törvényben rögzítené a kormány, hogy a Fidesz-KDNP tiltakozása ellenére az előző ciklusban elfogadott új polgári törvénykönyv nem lép hatályba. A kódex első rendelkezéseinek májusban kellett volna hatályba lépnie, de ezt már az Alkotmánybíróság korábban megakadályozta. Az Orbán-kormány újraindítja egy új polgári törvénykönyv megalkotásának folyamatát.
Vágólapra másolva!

A kormány nevében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn benyújtotta az országgyűlés elé a törvényjavaslatot, amely azt célozza, hogy egyáltalán ne lépjen hatályba a tavaly elfogadott új polgári törvénykönyv (Ptk.). Az Alkotmánybíróság idén áprilisban alkotmányellenesnek nyilvánította a polgári törvénykönyv hatálybaléptetéséről szóló külön jogszabály, a Ptké. egyes rendelkezéseit. Az új Ptk. első és második könyve május 1-jén léptek volna hatályba, de az Alkotmánybíróság határozatával ezt megakadályozta. (A döntés okairól részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.)

A kormány hétfőn benyújtott javaslatának indoklásában az áll: az Alkotmánybíróság határozata mellett "a jogbiztonság illetve a jogpolitikai célok világossá tétele" érdekében indokolt, hogy törvény mondja ki a Ptk. hatályba nem lépését. A törvényjavaslat azt is indítványozza, hogy helyezzék hatályon kívül az új Ptk.-hoz kapcsolódó egyéb törvényi rendelkezéseket is, így több ponton módosulna a gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló törvény is.

Az Orbán-kormány már első ülésén döntött arról május végén, hogy újra elindítja egy új Ptk. megalkotásának folyamatát. A munkát a Vékás Lajos-féle bizottságra bízták. Az előző kormány működése alatt Vékás Lajos akadémikus és 19 munkatársa elkezdte a Ptk. módosításának előkészítését, ám 2007-ben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egyik szakállamtitkára közölte az akadémikussal, hogy a kabinet eltér az általuk összeállított tervezettől. "Ezt a régi igazságtalanságot igyekszik orvosolni most a kormány" - mondta Nagy Anna kormányszóvivő, amikor bejelentette, hogy újra elindítják a Ptk-módosítás folyamatát a Vékás-féle bizottság közreműködésével. Vékás Lajos és munkatársai újra felhatalmazást kapnak arra, hogy elkezdjék, újrakezdjék a munkát - mondta Nagy.

Június 10-én jelent meg a kormányhatározat arról, hogy június 15-ig, vagyis keddig ki kell neveznie a közigazgatási és igazságügyi miniszternek egy miniszteri biztost az új kódex-szel összefüggő kormányzati és közigazgatási feladatok koordinálására. A miniszteri biztosnak kell a végleges kódex elvi változtatásait szakmai és társadalmi vitára bocsátania, ennek határideje november 30. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszteri biztos Székely László, az ELTE ÁJTK Polgári Jogi Tanszékének oktatója, a Jogi Továbbképző Intézet igazgatója lesz.