Huszonöt vádlott áll bíróság elé szerdán a Cozma-ügyben

Vágólapra másolva!
Szerdán kezdődik a Cozma-ügyben garázdasággal megvádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalása Veszprémben. A Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása miatt indult emberölési ügyet elkülönítették a garázdaság miatti nyomozástól.
Vágólapra másolva!

Megkezdi a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal vádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalását szerdán a Veszprémi Városi Bíróság - közölte Meződi János, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese kedden. A tárgyalást a megyei bíróság épületében tartják, mert csak itt van elég nagy befogadóképességű tárgyalóterem.

Az emberöléssel vádolt hét ember ügyét viszont szeptemberben kezdi majd tárgyalni a megyei bíróság. Fejes Péter, Veszprém megyei főügyész korábban elmondta: az ügyészség a Cozma-ügyben az emberöléstől elkülönítette a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaságtól. Ez azt jelenti, hogy a garázdasággal vádolt emberek a vád szerint abban a verekedésben vettek részt, amely azon a szórakozóhelyen tört ki, ahol Marian Cozmát megölték.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - a szerb Zarkó Sesumot és a horvát Ivan Pesicet - életveszélyesen megsebesítették, mindkettőjükön azonnali műtétet kellett elvégezni.