Több ezer ház rongálódott meg a viharban

Vágólapra másolva!
Közel 2400 épület rongálódott meg Szabolcsban a hétfő délutáni viharban, de sok bejelentés érkezett Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyéből is. Utakra dőlt fák nehezítették a közlekedést több helyen, a leszakadt elektromos vezetékek miatt pedig több mint 30 településen nincs áram.
Vágólapra másolva!

Több mint ezer bejelentés érkezett a tűzoltókhoz országszerte a vihar miatt hétfő délutánról kedd reggelig. A legtöbb kár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érte, itt csaknem 2400 épület rongálódott meg, száz embernek kellett pedig el is kellett hagynia otthonát. Emellett Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, illetve a fővárosban is akadt dolguk a tűzoltóknak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd reggeli adatai szerint több, mint ezer riasztás érkezett a tűzoltókhoz a viharos időjárás miatt. A legtöbb feladat Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében volt, a bejelentések több mint fele innen érkezett. Itt elsősorban a viharos szél okozott gondot, emiatt összesen 2400 épület, elsősorban a tetőszerkezet rongálódott meg. A vihar miatt Szabolcsban összesen 94 embert kellett éjszakára kiköltöztetni otthonából, legtöbbjüket Kispaládról. A megyében berendelték a szabadnapos tűzoltókat is. Az elektromos hálózat meghibásodása miatt 33 településen nincs áramszolgáltatás.

A lakóépületekben és az erdőterületeken is hatalmas pusztítást végzett a hétfő délutáni vihar a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bökönynél, ahol több száz fa dőlt ki, a településen még mindig nincs áram. A 4-es számú főút mentén Újfehértó és Téglás között az akácfák több kilométeren meghajlottak és derékba törtek az orkánerejű széltől. A két település közötti szálló tetejét elsodorta a szél.

A Téglás és Bököny közti úton hétfő este lehetetlen volt közlekedni: több fa kidőlt, letört ágak hevertek az úton. Piskolczi Géza, a község polgármestere szerint hat-hétszázra lehet becsülni a környéken kidőlt fák számát, a szél a temetőben kétszáz sírkeresztet döntött fel. a településen hétfő este óta nincs áram, a községben hat tartóoszlop tört ki, s tizenöt vezetékszakadást regisztráltak eddig. Ezeket mindenképp helyre kell állítani, ezután lehet beszélni arról, hogy lesz-e még kedden áram a településen - mondta a polgármester, aki szerint a település egyedül nem tud megbirkózni ezzel a helyzettel, rendkívüli esetekre mindössze egymillió forint van elkülönítve, és az már elfogyott.

Forrás: MTI/Balázs Attila
A viharkárokról készült galériáért kattintson a képre!

Hajdú-Bihar megyében is bőven akadt dolguk a tűzoltóknak, főképp Hajdúhadház és Hajdúböszörmény térségében. Itt is több száz épület rongálódott meg, a tűzoltóknak itt összesen 152-szer kellett vonulniuk. Jász- Nagykun- Szolnok megyében hétfőn nagy mennyiségű eső esett, így itt inkább vízszivattyúzásban kellett segíteni. Pest megyében, illetve Budapesten is inkább vizet szivattyúzni hívták a tűzoltókat.