Vágólapra másolva!
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a hétfői vihar miatt 53 ház vált lakhatatlanná, összesen 237 embernek kellett elhagynia az otthonát.
Vágólapra másolva!

A hétfői vihar által súlyosan megrongált hétszáz ház közül 53 lakhatatlan Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 237 embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát - közölte szerdán a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A véglegesnek tekinthető adatok szerint a vihar 72 szabolcsi településen okozott kárt, ahol 165 ezer ember él. Ötvennégy településen 3 872 lakóház sérült meg, továbbá 141 önkormányzati és 26 egyházi épület. 700 otthon súlyosan megrongálódott, az épületek tetejét teljesen levitte a tornádószerű szél, 53 lakás lakhatatlan. Összesen 237 embert kellett kiköltöztetni.

A vihar által megrongált elektromos vezetékek miatt még szerdán délután is nyolc nyírségi település, Biri, Balkány, Bököny, Geszteréd, Szakoly, Nyírgelse, Nyírvasvári és Nyírcsászári volt áram nélkül, illetve részleges, utcákat érintő áramszünet is volt még több településen.