Folytatódik a nyomozás Dávid Ibolya ellen az adatgyűjtési ügyben

2010.06.16. 19:30

A Legfőbb Ügyészség nyomozást rendelt el Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok ellen az adatgyűjtési ügyben. A két politikus elleni nyomozást korábban mentelmi joguk miatt függesztették fel.

Nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok ellen. A nyomozásra a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölték ki. A nyomozást személyes adatokkal visszaélés és kényszerítés miatt rendelték el.

Az adatgyűjtési ügy 2008 őszén került nyilvánosságra: Laborc Sándor, az NBH korábbi főigazgatója kezdeményezésére házkutatást tartottak az UD Zrt.-nél, majd Szilvásy György akkori titokminiszter bejelentette, hogy egy polipként működő árnyék-titkosszolgálatot sikerült leleplezni. A bejelentéssel nyilvánosságra kerültek olyan lehallgatott telefonbeszélgetésekről készült felvételek, amelyeken fideszes politikusok - Demeter Ervin és Kövér László - beszéltek a biztonsági cég vezetőivel.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig egy másik, UD Zrt.-hez köthető hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerinte azt bizonyította, hogy politikai ellenfele, Almássy Kornél a pártra és rá nézve terhelő adatok gyűjtésével bízta meg a céget.

Az UD Zrt.-ről később nem bizonyosodott be, hogy közük lett volna az adatgyűjtési botrányhoz, ezért az érintettektől most több százmilliós kártérítést követelnek. A feljelentés alapján nyomoztak volna Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen, de mentelmi joguk volt. A választásokat követően azonban ez megszűnt, mivel nem szereztek parlamenti mandátumot.

Futó Barnabás, Tóth János jogi képviselője a Független Hírügynökségnek azt mondta: szerdán kapta kézhez a feljelentésükről szóló ügyészségi határozatot. E szerint a Legfőbb Ügyészség nyomozást rendelt el Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen. Mindkettőjük esetében két-kétrendbeli személyes adattal visszaélés és egy-egy rendbeli kényszerítés miatt.

A személyes adattal visszaélés a hangfelvételt tartalmazó CD nyilvánosságra kerülése miatt valósult meg Futó szerint. A kényszerítést a feljelentés szerint Herényi Károly azzal követte el, hogy nyomást gyakorolt Almássy Kornélra, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. Dávid Ibolya ugyanezt Csányi Sándoron keresztül próbálta elérni. A határozat szerint az akciójuk sikerrel járt, mivel Almássy Kornél lemondott a jelöltségről - mondta az ügyvéd.

Ugyanennek az ügynek a gyanúsítottja Szilvásy György volt titokminiszter is, a felvételeket tartalmazó CD nyilvánosságra kerülése miatt. Ezt az ügyet és az MDF-es politikusok elleni nyomozást egyesítették.

KAPCSOLÓDÓ CIKK