Ötszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt

Vágólapra másolva!
A tűzoltóknak pénteken ötszáz helyszínre kellett kivonulniuk országszerte a viharkárok miatt. A helyzet Békés megyében a legrosszabb, Mezőhegyesen négyszáz ingatlan sérült meg. A pénteki vihar Csongrád, Tolna, Somogy és Fejér megyében is gondot okozott.
Vágólapra másolva!

Péntek estig a tűzoltók ötszáz helyszínre vonultak országszerte a viharok miatt. Békés megyében a legsúlyosabb a helyet. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: csak Békésben 165 helyre kellett vonulnia a tűzoltóknak, főként fakidőlésekhez, szivattyúzásokhoz. A megyében az eddig több száz ingatlanban esett kár.

Mezőhegyesen négyszáz ingatlan sérült meg, ezekben többnyire a nyílászárók törtek be, vagy a tetőszerkezet rongálódott meg. Közülük tizenegy iskola, óvoda vagy polgármesteri hivatal volt. A mezőhegyesi kollégiumban száz fő befogadására alkalmas helységet alakítottak ki.

Csongrád megyében a vasúti forgalmat is akadályozzák fakidőlések, Csanádalberti, Pitvaros településeken több mint kétszáz lakóház teteje sérült meg a jégverés miatt. Csanádpalotán szünetel az áramszolgáltatás, csaknem húsz fát és villanyoszlopokat csavart ki a viharos szél. Pitvaroson egy hétfős családot, Csanádpalotán és Csanádalbertiben egy-egy főt kellett kitelepíteni.

Tolnában a Tamási környékén található halastavaknál homokzsákokkal erősítették meg a töltéseket, miután a megye északi részére rövid idő alatt 80 milliméter csapadék hullott.

Somogyban több mint ötven helyszínen kellett a tűzoltóknak vízszivattyúzást végezni. A somogycsicsói halastavaknál a megemelkedett vízszint Berzencét veszélyeztette, a víz ellenőrzött levezetését a megyei katasztrófavédelem irányításával hajtották végre. A tapsonyi halastó töltése átszakadt, a víz egy része a Sávoly-Sámson útjára folyt.

Fejér megyében a vihar Kisapostagon, Igar-Vámpusztán, Igar-Vámszőlőhegyen és Cecén okozott károkat. E településeken 38 ház volt veszélyben, 12 lakónak kellett elhagynia otthonát ideiglenesen.

Forrás: Bors József és Pásztor Petra olvasónk
Kattintson a képre és nézze meg olvasóink képeit a mezőhegyesi viharról!