Vágólapra másolva!
Egy szemtanú szerint békaeső esett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván múlt péntekenn, a megrémült asszony egy buszmegállóba menekült az esővel együtt hulló apró békák elől - írja a Szoljon.hu helyi internetes újság. A szolnoki meteorológiai szolgálat szerint lehetséges, hogy valóban békák potyogtak az égből.
Vágólapra másolva!

A buszmegállóba kellett menekülnie az égből potyogó békák elől egy asszonynak Rákóczifalván. Az asszony azt mondta a Szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei lapnak, hogy a szakadó esőben tapasztalta a furcsa jelenséget.

"Nagyon megijedtem, mikor a szakadó esőben valami elkezdett dobogni az esernyőmön múlt pénteken. Mikor felnéztem, a világos esernyőszöveten úgy láttam, mintha apró élőlények mászkálnának. Gyorsan le is ráztam őket róla, és mikor körbenéztem, láttam, hogy elszórva apró békák teremtek körülöttem a semmiből" - mondta az asszony a lapnak. Hozzátette, "megértem már sok mindent, de ilyet még nem". A nő szerint két barátnője is tapasztalta a jelenséget, egy férfi pedig azt mondta a lapnak, hogy szombaton délután temérdek békát látott a földön a település külterületén.

A szolnoki helikopterbázis meteorológiai szolgálata a Szoljon.hu-nak azt mondta, a meteorológiai állomáson nem tapasztalták a jelenséget, de elképzelhető, hogy valóban békaeső hullott. A szolgálat szerint az elmúlt napokban a megyében sokszor kialakult olyan időjárási helyzet, amely előidézhetett úgynevezett békaesőt.

Ilyesmi akkor történik - írja a lap -, ha a zivatarfelhők kialakulásánál egy erős feláramlás kezdődik meg, amely képes magával vinni az apróbb élőlényeket, esetleg homokot. A felhő később kiürül. A napokban kialakuló tornádók és felhőtölcsérek is felszippanthatták az állatokat egy kisebb tó vagy vízzel borított terület felett. A közelmúltban már esett a megyében homokkal szennyezett, sárga eső, mikor dél felől egy nagyobb légáramlat homokot hozott magával.