Összevonták a nyomozást Szilvásy, Herényi és Dávid Ibolya ügyeiben

2010.06.22. 14:29

Egyesítette a nyomozást a Szilvásy György egykori titokminiszter, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok ügyében az ügyészség. A három politikus az UD Zrt. ügyében érintett, közülük Szilvásy gyanúsított is. Dávid és Herényi ügyében tavaly még nem lehetett nyomozni, mert az országgyűlés nem vonta meg mentelmi jogukat.

Újra egy eljárásban vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség Dávid Ibolya, Herényi Károly és Szilvásy György ügyeit, amelyek az UD Zrt.-üggyel, más néven adatgyűjtési üggyel kapcsolatosak, a gyanú személyes adattal visszaélés, illetve kényszerítés. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője szerint technikailag egyesítették az ügyeket, miután Dávid és Herényi ügyében újraindult az eljárás. A két politikus ugyanis idén áprilisig mentelmi jogot élvezett.

Az adatgyűjtési ügy 2008 őszén került nyilvánosságra: Laborc Sándor, az NBH korábbi főigazgatója kezdeményezésére házkutatást tartottak az UD Zrt.-nél, majd Szilvásy György akkori titokminiszter bejelentette, hogy egy polipként működő árnyék-titkosszolgálatot sikerült leleplezni. A bejelentéssel nyilvánosságra kerültek olyan lehallgatott telefonbeszélgetésekről készült felvételek, amelyeken fideszes politikusok - Demeter Ervin és Kövér László - beszéltek a biztonsági cég vezetőivel.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig egy másik, UD Zrt.-hez köthető hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerinte azt bizonyította, hogy politikai ellenfele, Almássy Kornél a pártra és rá nézve terhelő adatok gyűjtésével bízta meg a céget.

Az UD Zrt.-ről később nem bizonyosodott be, hogy közük lett volna az adatgyűjtési botrányhoz, a cég ezért az érintettektől most több százmilliós kártérítést követel. A feljelentés alapján nyomoztak volna Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen, de mentelmi joguk volt. A választások után azonban ez megszűnt, mivel nem szereztek parlamenti mandátumot. Ezért a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött (erről bővebben itt olvashat).

A Központi Nyomozó Főügyészség "az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel" az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak - derül ki az erről szóló határozatból. Az ügynek továbbra is csak az egykori titokminiszter a gyanúsítottja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK