Két szakértő szerint szabályt szegett Geréb Ágnes

Vágólapra másolva!
Felelőtlenül és gondatlanul járt el az egyik otthonszülés idején Geréb Ágnes, ezzel szabályszegést követett el két orvos szakértő szerint, akik a szülésznő elleni perben megszólaltak. Geréb Ágnest és három segítőjét több szülés során elkövetett hibákkal vádolják.
Vágólapra másolva!

Foglalkozási szabályszegést követett el Geréb Ágnes felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos, amikor egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újjáélesztéséhez szükséges eszközöket - mondta Molnár Miklós és Balogh Pál orvos szakértő is a Fővárosi Bíróság előtt. A per elsőfokú, Geréb Ágnes és több társa ellen folyik, az otthonszüléssel kapcsolatos ügyekben.

A tárgyaláson egy 2003 karácsonyi szülésről volt szó, amelynek levezetésében Geréb Ágnest segítette K. Ágnes szülésznő másodrendű, valamint F. Júlia harmad- és N. Mónika negyedrendű vádlott "asszonytársi" minőségben. Molnár, az egyik orvos szakártő szerint "valódi szüléslevezetés nem is volt", az ott történtek "teljes felelőtlenségről és gondatlanságról tanúskodnak".

Az ügyész maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja a szülész-nőgyógyász végzettséggel rendelkező Geréb Ágnest és három segítőjét. Gerébet 2007 októberében három évre eltiltották foglalkozásától. A tervezett otthonszüléseknél bábaként tevékenykedő Geréb azért került bíróság elé, mert a vád szerint általa kísért szülések során maradandó károsodást szenvedett egy csecsemő, egy meghalt, egy nő pedig "kivérzett állapotba" került.