Sikkasztás miatt nyomoznak a győri egyházmegyénél

Vágólapra másolva!
Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Győri Egyházmegyénél, miután a megyés püspök feljelentette a számvevőszék két volt alkalmazottját - írja a Kisalföld.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tett a Győri Egyházmegye számvevőszékének két volt alkalmazottja ellen Pápai Lajos megyés püspök - írja a Kisalföld, amely szerint a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya sikkasztás megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben. Az okozott kár mértékét - amelyről az alezredes még nem tudott nyilatkozni - könyvvizsgálók és könyvszakértők bevonásával próbálják megállapítani. A Kisaföld úgy tudja, hogy több százmillió forintról van szó.

A lap szerint a Győri Egyházmegye gazdálkodási és pénzügyi ellenőrzése, általános revíziója során több pénzügyi visszaélésre, számviteli hiányosságra derült fény, ezért a megyés püspök tavaly decemberben rendkívüli felmondással, közös megegyezéssel megvált a püspökség két munkatársától. A bíróság a napokban két gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. Az egyházmegye a nyomozás érdekeire hivatkozva nem akart további információkat elárulni az ügyről.