"Nem csak a kisebbséget félemlítjük meg" - járőrözés a gárdistából lett polgárőrökkel

2010.06.27. 10:09

A Magyar Gárda hagyományait is őrizni szeretné az a polgárőr egyesület, amely Békés megyében alakult meg több egykori gárdista részvételével. A fekete mellényben, bakancsban, árpádsávos címerrel, jórészt a saját pénzükből járőröző polgárőrök hasonlóan látják a világot, mint a jogerősen feloszlatott gárda: szerintük bár vannak köztük rendes emberek is, sok cigány nem szeret dolgozni, megfélemlítik a környezetükben élő magyarokat és valakinek rendet kell tennie. Elkísértük őket egy esti járőrözésre.

"Nem tudnak minket kiütni a nyeregből. A Magyar Gárdát beszüntették, de mi megyünk tovább" - jelentette ki határozottan az [origo] munkatársának a Békés megyében újonnan létrejött polgárőr egyesület egyik tagja. A szervezetet áprilisban alapította 11 volt gárdista, köztük az egykori megyei főkapitány, László Attila. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület alapítását a Békés Megyei Bíróság tudomásul vette, így a fehér ingben, fekete mellényben és bakancsban, árpádsávos címerrel feszítő polgárőrök járőrözhetnek az utcákon. László Attila szerint az egyesület célja a közbiztonság javítása, és a lakosság önvédelmének megszervezése olyan településeken amelyek "erősen sújtva vannak egyfajta bűnözés által".

Ez egy nemzeti alapokon működő szervezet - jellemezték magukat a polgárőrök. László szerint azért találták ki a jelenleg száz tagot számláló egyesületet, mert mindenképpen szeretnének továbbmenni a Magyar Gárda által kitaposott úton, a rendőrség kitüntetett figyelmét elkerülve. Több egykori gárdista polgárőrnek is volt bírósági ügye korábban, mert a rendőrség rajtakapta őket, hogy gárdista egyenruhát viselnek nyilvános helyen. László azt állította, az ügyek általában felmentéssel végződtek.

Lászlónak nincs jó véleménye a rendőrségről, úgy fogalmazott: a rendőrök ahelyett, hogy a bűnözőkkel törődnének, csak gyorshajtókat bírságolnak, és a magukfajta "igaz magyar embereket" zaklatják. Szerinte ezért is van szükség olyan kezdeményezésekre, mint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület.

"Ugyan felvettem a megyei elnökkel a kapcsolatot azonban ő élből elutasított" - mondta László arról, hogy szerettek volna csatlakozni az Országos Polgárőr Szövetséghez. Túrós András, az OPSZ elnöke az Indexnek korábban azt mondta, két polgárőr-egyesület nem hivatalos megkereséséről hallott, és megerősítette, hogy ez a két szervezet nem titkolta politikai küldetését, a Magyar Gárdához való kötődését. László nem igazán bánkódik, szerinte az OPSZ-s polgárőr egyesületekben a legtöbb ember csak papíron létezik. Pár munkatársa azt állította, azért nem a már létező helyi polgárőr szervezetekbe léptek be, mert úgy látták, azok nem mernek elmenni bizonyos helyekre. A kérdésre, hogy ezek milyen helyek csak annyit mondtak, "nem a nap sütötte őket".

Az új egyesület a tagok szerint közhasznú szervezetként működik. László szerint a finanszírozást leginkább saját zsebből állják, illetve adományokból tartják el magukat, és munka után, szabadidejükben járőröznek.

Jóban a Jobbikkal

László szerint az OPSZ politikai kötődésük miatt utasította el megkeresésüket, bár szerinte az alapszabályuk egyértelmű, benne van, hogy az egyesület pártoktól független. Ennek némileg ellentmond, hogy az egyesület elnöke az [origo] munkatársaival a Jobbik békéscsabai irodájában találkozott, amit azzal magyarázott, hogy "egyelőre nincs más hely ahová mehetnénk". Itt tartják az eligazításokat is, ugyanis a polgárőrségnek jók a kapcsolatai a Jobbik helyi szervezetével: László Attila korábban maga is a párt színeiben indult a választásokon, bár megjegyezte, "ha én polgárőr vagyok, akkor ezt teljesen különválasztom". Járőrözni László kocsijával indultunk: az ablaküvegen a Jobbik békés megyei szervezetének internetes oldalára mutató cím, az ajtón a Magyar Gárda felirat díszelgett.

Induláskor megjelent Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik békés megyei szervezetének elnöke is. Felhívta rá a figyelmet, hogy jó lenne, ha a polgárőrök egy-egy éjszakai járőrszolgálatot is be tudnának iktatni a diszkóból hazajövő fiatalok garázdaságai miatt. "Küzdeni kell az igazunkért" - mondta a szerinte jogellenesen feloszlatott Magyar Gárdáról, mire egy korábbi gárdista polgárőr a betiltott szervezet egyenruhájára utalva megjegyezte, hogy "nehogy már mások mondják meg mit viselhetek".

Ismer rendes cigányokat is

"Ha úgy viselkednek a cigányok mint a többi állampolgár, akkor semmi problémánk nincs velük, de a legtöbbjük nem tud integrálódni" - mondta László, miután járőrözni indultunk. Hogy alátámassza kijelentését, több olyan esetet is említett, amikor a Magyar Gárdával felvonultak a "cigánybűnözés" által sújtott településeken. Szerinte azért kellett oda menniük, mert a helyi cigányok terrorizálták az embereket. Azt állította, csak olyan helyekre vonultak ki, ahol etnikai konfliktusok voltak, illetve előfordult, hogy a "politikusbűnözés" ellen tiltakoztak.

"Ha ezt elmondom, akkor megint minket fognak fasisztázni" - mondta az egyik járőröző polgárőr, miközben cigányokról szóló történeteket mesélt, majd hozzátette, "ismer rendes cigányokat is".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Gyülekező a péntek délutáni járőrözés előtt (A képekre kattintva galéria nyílik!)

Az egyesület egyik tagja, Szabó Gyula polgárőr járőrözés közben azt mondta, már nem meri egyedül elengedni a lányait a közértbe a cigányok miatt. Többen is azt állították, hogy Békéscsabán a Berényi út mellett fekvő lakóövezetben a legrosszabb helyzet. Szabó is itt lakik és a járőrözés közben mutatott egy-egy házat, amelyekben szerinte bűnözők élnek.

"A hagyományőrzés is fontos feladatunk"

Sustig Mátyás - akit korábban a Magyar Gárda tagjai költöztettek, vagy ahogy ők mondják "menekítettek" ki Kétegyházáról - szintén polgárőr. Keményen fogalmaz, szerinte aki védi azokat a cigányokat, akik őt állítása szerint kiüldözték a falujából, az nem ember. A cigányokról és az általuk elkövetett állítólagos bűncselekményekről szóló példák kitartottak szinte a járőrözés végéig, majd az egyesület tagjai levonták a következtetést is: szerintük a baj onnan ered, hogy a cigányok nem hajlandóak dolgozni. Arra a kérdésre, hogy tudnak-e említeni nem cigányok által elkövetett bűntényeket is a környékről, csak a fejüket csóválták. "Egy volt még a 80-as években."

"Nem csak a kisebbséget félemlítjük meg" - jegyezte meg László Attila. Példaként megemlítette, hogy a polgárőrség három héten keresztül járt segíteni az árvíz sújtotta településekre, sőt még egy svájci segélyszállítmányt is sikerült szerezniük. "A hagyományőrzés is fontos feladatunk" - mondta László, de azért hozzátette, hogy néha kellenek az erős emberek, mert ha tudják a bűnözők, hogy ott állnak az emberek mellett, akkor elrettennek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A helyiek többször is említenek besurranó tolvajokat - galériáért kattintson a képre!

Kevesen ismerik

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet kevesen ismerik Békéscsabán. Az [origo] munkatársai által megkérdezett helyi cigányok is csupán csak a Magyar Gárdára emlékeztek, de azt mondták, hogy nem szeretnék, ha egy hasonló szervezet működne a városban. Csak egy idősebb cigányasszony mondta, hogy látta már a fekete ruhában járőröző polgárőröket, de rögtön hozzátette azt is, hogy nem látja szívesen őket, mert szerinte a gárdához hasonlóan azokat az embereket zaklatják, aki megélhetési gondok miatt kényszerülnek lopásra.

A polgármesteri hivatalban szintén nem hallottak még az új egyesületről. Vantara Gyula fideszes polgármester az [origo]-nak ugyanakkor azt mondta, hogy nem értenek egyet semmiféle nem hivatalos mozgalommal, ami rendfenntartással kíván foglalkozni. "Aki élezni akarja a konfliktust a kisebbségekkel, azt messzemenőleg elítéljük" - mondta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Társaikat keresik a polgárőrök Jaminán - a csapat két fele a helysimeret hiánya miatt csak kisebb eltévedés után tud újra találkozni - a járőrözés képeiért kattintson!

A helyi rendőrkapitányság sajtóreferense, Albert István megkeresésünkre azt mondta, hogy tudnak a polgárőr egyesület létezéséről, de nem állnak vele kapcsolatban. Albert szerint hivatalosan még nem vette fel velük a kapcsolatot az egyesület, de nem hivatalosan már bejelentkeztek, hogy Békéscsaba egyes pontjain szeretnének figyelő tevékenységet folytatni. Ezt egyébként Albert szerint a rendőrség örömmel látja, mert ha nem követnek el jogsértő cselekményt és azért dolgoznak, hogy a közbiztonság jobb legyen az dicséretes dolog.

KAPCSOLÓDÓ CIKK