Sűrűbben kell járatnia a 3-as metrót a BKV-nak

2010.06.30. 18:37

Sűrűbben kell járnia a 3-as metrónak a fővárosi önkormányzat illetékes bizottság döntése értelmében. A BKV áprilisban változtatott a menetrenden, és a csúcsidőben ritkította a járatokat, ami a bizottság szerint szabálytalan volt.

Vissza kell állítania a BKV-nak a 2010. április 1-je előtti menetrendet a 3-as metró vonalán, vagyis a mostaninál sűrűbben kell közlekedtetnie a járatokat - erről a főváros városüzemeltetési bizottsága határozott szerdán. Lakos Imre, a testület elnöke azt is kezdeményezte, hogy a tömegközlekedési vállalat végezzen utasszámlálást a vonalon év végéig.

Korábban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület hívta fel a figyelmet arra, hogy a BKV az utasok tájékoztatása nélkül 15 százalékkal csökkentette a járatok számát a legforgalmasabb reggeli és délutáni időszakban a 3-as metrón. A szervezet álláspontja szerint ezt a paraméterkönyvvel ellentétesen, saját hatáskörben hajtották végre, később pedig egy idejétmúlt utasszámlálásra hivatkoztak ennek kapcsán.