Vágólapra másolva!
A nyomozás zárószakaszánál tart az ügyészség Hunvald György ügyében - írja a Magyar Nemzet. A csalással és visszaéléssel gyanúsított VII. kerületi polgármester ügyében ugyanakkor még akár hónapokig is eltarthat, míg rendezik a keletkezett nyomozati anyagot.
Vágólapra másolva!

Zárószakaszához érkezett a nyomozás Hunvald György VII. kerületi polgármester és társainak ügyében - mondta a Magyar Nemzetnek Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A lap szerint ez még nem jelenti, hogy napokon belül lezárul a vizsgálat, mert a keletkezett dokumentumok rendezése és az iratok ismertetése hetekig, sőt, hónapokig is elhúzódhat.

Az MSZP-s Hunvald Györgyöt többrendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, amiért az általa vezetett önkormányzat áron alul adott el kerületi ingatlanokat.

Közben feljelentést tett a VII. kerületi Fidesz frakcióvezetője, Vattamány Zsolt is három újabb kerületi ingatlan szerinte gyanús értékesítése miatt. Mindhárom ingatlant azokban az években adták el, mikor Hunvald volt a polgármester. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban úgy döntött, hogy a Fővárosi Főügyészségnek továbbítja a feljelentést, mert nem mutat szoros összefüggést a Hunvald-üggyel, másrészt a végéhez közeledő nyomozásban nem akartak új szálat nyitni - mondta Fazekas. Három napon belül döntenek arról, hogy a feljelentés alapján nyomozást indítanak-e.