Van nincstelen tagja is a kormánynak

2010.07.02. 18:12

Se lakása, se autója nincs Szőcs Géza kulturális államtitkárnak, akinek állítása szerint egyéb jövedelme is csak papíron létezik, mert egy "hibernált" állapotban lévő cégtől kapja. Az erdélyi származású író azzal is kilóg a többségében jómódú kormánytagok közül, hogy pénteken közzétett vagyonbevallása szerint nem kap semmilyen juttatást mostani pozíciójában sem. Összegyűjtöttük az eddig hiányzó hét államtitkár vagyonbevallásának adatait.

Péntek délutánra nyilvánosságra került minden kormánytag vagyonnyilatkozata. A törvény szerint ennek a közzétételére egy hónapjuk van a vezetőknek a kinevezésüktől számítva. A minisztereknek kedd volt a határidő (részletek a bevallásaikról itt, ez a cikk tartalmazza több államtitkár bevallását is), az államtitkároknak péntek éjfél, de már délután mindegyiküké felkerült a kormányzat honlapjára. A kormány azon tagjainak, akik képviselők is egyben, már korábban nyilvánosságra kellett hozniuk a nyilatkozatukat (ezekről itt olvashat).

Több államtitkár már az utóbbi napokban közzétette vagyonbevallását, most azokét közöljük, akiké a határidő napján jelent meg. Közülük a legérdekesebb Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkáré, aki a bevallás szerint semmilyen vagyonnal nem rendelkezik. Az erdélyi származású író ezzel kilóg a sorból, a legtöbb kormánytag ugyanis tisztes jómódban él, van lakásuk és autójuk is.

Szőcs Géza nyilatkozatában semmilyen ingó vagy ingatlan vagyon nem szerepel. Az államtitkár a dokumentum szerint nem kapott juttatásokat az államtól sem, ami szintén szokatlan, a többi államtitkár ugyanis notebookról, szolgálati autóról és telefonhasználatról is beszámolt. Egyedül a jövedelemnyilatkozati pont van kitöltve, ami szerint Szőcs elnökségi tag a Hungária Televízió Közalapítványnál, de jogviszonyát az összeférhetetlenség miatt megszüntette. Ugyanakkor ügyvezető igazgatója egy romániai kft.-nek, ahol havonta 300 eurónak megfelelő lejt keres, de Szőcs megjegyzésként odaírta, hogy "ez csak papíron létező jövedelem, a cég évek óta hibernál".

Többmilliós fizetés és ezüst evőeszközkészlet

Kovács Zoltánnak, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárnak Debrecenben van egy 118 négyzetméteres családi háza, amelyet 2009-ben vásárolt és felerészben birtokolja, illetve egy Ford Mondeo típusú gépkocsija. Az államtitkárnak van 2,2 millió forintos megtakarítása, de egy 77 795 eurós hitel fennálló részének a felét is vissza kell még fizetnie. Kovács adjunktus a Debreceni Egyetemen, amiért havi 240 ezer forint jár neki, de jelenleg szünetelteti ezt a munkáját.

Emellett képviselői és tanácsnoki posztja is van Debrecen önkormányzatánál is, a bevallás szerint azonban ezek megszűntek június 30-án. Ezekért jövedelemként 1,9 millió forintos bruttó összeget tüntetett fel, de nem világos, hogy ez a havi jövedelmet jelenti, vagy azt, amit idén eddig összesen keresett. A nyilatkozatában feltüntetett egy 1,4 milliós időszakos tanácsadási munkát is szintén Debrecen városának megbízásából. Ezek a megbízás a dokumentum szerint szintén 2010. június 30-ig tartott. Az államtitkár beltag egy betéti társaságban is, de azt is leírta, hogy folyamatban van a kültaggá válása. Kovács kapott az államtól egy szolgálati autót, egy notebookot, és a telefonköltségeit is állják.

Cséfalvay Zoltánnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkárának két ingatlanja is van, továbbá tulajdonrésze egy máriakálnoki erdőben. Egynegyed részt tulajdonos egy II. kerületi társasházban, felerészt pedig egy sukorói üdülőben. Egy Honda Cityvel jár, a védett műalkotások között egy olajképet és hat rézkarcot tüntetett fel, de van egy nagyobb értékű ezüst evőeszközkészlete is. Az államtitkár számláján 1,3 millió forint van devizában, de van egy 2,9 milliós lakásépítési kölcsöne is feleségével közösen. Cséfalvay a kormányzati pozíció mellett tanár az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen is, amiért havi 390 ezer forintot kap. Állami juttatásként egy laptopról számolt be.

Kármán András adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár felerészt tulajdonosa egy 149 négyzetméteres budapesti lakóháznak, amelyet 2008-ban vett. Van egy Toyota Yarisa, de az állam egy Audi A6-os gépkocsit is biztosít számára a laptopon és a mobiltelefon kívül. Több értékpapírban elhelyezett megtakarítása is van. 1,48 millió kötvényben, 2,39 millió állampapírban továbbá van egy 1,5 milliós életbiztosítása és ugyanennyi takarékbetétben is. 7,1 millió forint van a számláján, viszont tartozása is akad, egy 26 milliós lakás- és egy 1 milliós autóhitel. Az államtitkári fizetésén kívül nincs más jövedelme, viszont kültagja a Kármán Művészeti Szolgáltató Bt.-nek.

20 millió készpénzben

Czene Attila sportért felelős államtitkárnak három ingatlanja is van. Az egykori olimpiai bajnok sportolónak van egy 168 négyzetméteres diósdi családi háza, amelyet 2006-ban épített, továbbá korábban vásárolt egy budapesti és egy kecskeméti lakóházat is. Van egy Saturn típusú gépkocsija és egy 6 millió forint értékű életbiztosítása. Félmillió forintot helyezett el takarékbetétben, félmilliót a számláján, 20 millió forintja van készpénzben, és 25 millióval tartoznak neki. Van egy 27 millió forintos tartozása is, de csak felerészt. Czene olimpiai bajnokként havi 199 ezer forintos életjáradékot kap az államtól. Juttatásként a laptopját és mobiltelefonját vallotta be.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár tulajdonosa egy 157 négyzetméteres II. kerületi társasház felének, egy VIII. kerületi lakóingatlannak és haszonélvezője egy XII. kerületinek. Van egy Toyotája, 152 ezer forintja értékpapírban, 292 ezer részvény alapban, és 7 milliója a számláján. Tartozik 24 millió forinttal a lakás- és 200 ezerrel az autóhitele miatt. Az államtitkári állásán kívül ő a dékánja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának, továbbá ugyanitt intézetigazgató és docens is. Az ezért járó fizetési rubrikát üresen hagyta, viszont beírt egy 0,5-1,5 millió forintos eseti jövedelmet oktatási és kutatói tevékenységéért. Kültagja egy Szervezetés nevű betéti társaságnak, állami juttatásként pedig gépkocsi-, számítógép- és mobilhasználatot vallott be.

Naszvadi Györgynek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának van egy 101 négyzetméteres budapesti lakóháza, külön feltüntette a telekhez tartozó garázst is, és tulajdonrésze van egy kunszentmiklósi szántóban. Egy Opel Corsa típusú kocsija van, és védett műalkotás címszó alatt bevallott 6 Marton László-festményt. 43 millió forint értékben vannak államkötvényei, 3 millió van a számláján forintban, és 4,48 millió devizában. Tartozása és az államtitkári pozícióján kívüli állása nincsen, juttatásként pedig egy Audit, egy laptopot és egy mobilt vallott be.

KAPCSOLÓDÓ CIKK