A rendőrök szerint nem lőttek rá az olaszliszkai cigányok házára

Vágólapra másolva!
A rendőrség vizsgálata nem támasztotta alá az olaszliszkai kisebbségi önkormányzat vezetőjének állítását, miszerint háromszor rálőttek hétfőn éjjel egy cigány család házára Olaszliszkán.
Vágólapra másolva!

Az olaszliszkai kisebbségi önkormányzat vezetője szerint három lövést adtak le vasárnap éjszaka a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házára. Fercsák László szerint arra a házra lőttek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll. A lakók három nagy durranást hallottak, de az ablak nem tört be, személyi sérülés nem történt. Fercsák László azt mondta: a ház utca felőli oldalán három "golyó ütötte lyukat" fedeztek fel, és hétfő reggel értesítették a rendőrséget. A megtámadott ház lakóinak nincs közük a 2006. október 15-én történt olaszliszkai gyilkossági ügyhöz - mondta Fercsák.

Az [origo] megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányságot, ahol azt mondták: átvizsgálták a házat, tanúkat hallgattak meg az ügyben, de nem találtak arra utaló nyomot, hogy valóban rálőttek volna a házra. Egyedné Novodonszki Éva szóvivő az [origo]-nak azt mondta, a sárospataki rendőrkapitányságot hajnal fél öt körül hívta fel egy olaszliszkai asszony, aki arról számolt be, hogy hajnal fél három és három óra között ő és kilenc éves kisfia egy nagy csattanásra ébredt, amit két újabb durranás követett.

A rendőrség a helyszíni vizsgálat során kihallgatta a szomszédokat, részletes nyomkutatást végzett, de bűncselekménynek nem találták nyomát. Egyedné Novodonszki Éva azt mondta, a szomszédok többségét a vizsgálatot folytató rendőrök ébresztették fel. A szomszédok azt mondták, nyugodtan aludtak és nem hallottak semmit.

A rendőrök megvizsgálták a bejelentő család házfalán található lyukat is, amiről a család azt állította, hogy golyó ütötte nyom. A rendőrök viszont nem találtak lövedéket, sőt azt állapították meg, hogy a fal sérülése nem új, és nem találtak kipergett vakolatnyomokat a fal tövében. A ház környékét is átvizsgálták, de nem találtak sem lövedéket, sem hüvely, ahogy nem találtak lábnyomokat vagy keréknyomokat sem.

Az olaszliszkai önkormányzaton is azt mondták az [origo]-nak, nem történt ilyen eset a településen, legalábbis ők nem tudnak róla.

Négy évvel ezelőtt Olaszliszkán gyerekei szeme láttára verték agyon Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert autójával elsodort egy gyereket. A Debreceni Ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt. (Az olaszliszkai gyilkosságról szóló cikkeinket itt találja.)