Őrizetbe vettek egy cégvezetőt a pécsi vesztegetési ügyben

2010.07.07. 20:24

Újabb embert vettek őrizetbe a pécsi vesztegetési ügyben, de ezúttal nem egy egyetemi alkalmazott, hanem egy külső cég vezetőjét tartóztatta le az ügyészség. Már 21 gyanúsítottja van az ügynek.

Újabb embert vettek őrizetbe a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben. A letartóztatásról Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője egyelőre csak annyit mondott, hogy nyomozati cselekményt hajtanak végre, részleteket csütörtökre ígért. Az MTI és a Független Hírügynökség információja szerint F. Tamást, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatóját tartóztatták le.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) április óta folytat büntetőeljárást a PTE gazdálkodásával összefüggésben, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Az újabb letartóztatással együtt már 21 emberrel szemben nyomoznak. Kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását június végén október 2-ig hosszabbította meg a Pécsi Városi Bíróság, így már összesen tíz ember, köztük az egyetem gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, valamint további hat alkalmazottja van előzetes letartóztatásban.

Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi dolgozók pénzért - különböző beszerzések során - jogtalan előnyhöz juttatták a három céget. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. a saját honlapján közzétett bemutatkozás szerint állami és önkormányzati tulajdonban lévő fejlesztési részvénytársaság, amely pénzügyi, üzletviteli, pályázati és egyéb gazdasági tanácsadási tevékenységet folytat, továbbá pénzügyi befektetőként a régióban működő kis- és középvállalkozásokban szerez tulajdonrészt átmeneti időtartamra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK