Nem tett vallomást Dávid Ibolya

Vágólapra másolva!
Nem tett vallomást Dávid Ibolya korábbi MDF-elnök a szerda délelőtti gyanúsítotti kihallgatásán a Központi Nyomozó Főügyészségen. Dávidot és Herényi Károlyt, a párt egykori frakcióvezetőjét a 2008-ban kirobbant megfigyelési ügyben gyanusítják személyes adattal való visszaéléssel.
Vágólapra másolva!

Nem tett vallommást szerda délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészségen Dávid Ibolya, szerinte ugyanis semmilyen bűncselekményt nem követett el. Az MDF volt elnöke szerda reggel fél kilenckor sétált be az ügyészség épületétébe gyanúsítotti meghallgatásra. A Független Hírügynökség szerint Herényi Károlyt délután fogják kihallgatni.

A két politikust a 2008-ban kirobbant lehallgatási botrányban játszott szerepük miatt gyanusítják személyes adattal való visszaéléssel, illetve kényszerítéssel. A botrány során Dávid nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen állítása szerint az ellene szóló adatgyűjtésről volt szó. Ennek következtében Almássy Kornél, az MDF akkori egyik pártelnökjelöltje visszalépett a jelöltségétől. A titkos adatgyűjtésssel hírbe hozták az UD Zrt.-t is, amelyről azóta bebizonyosodott, hogy nem volt köze a lehallgatásokhoz.

A Dávid és Herényi elleni nyomozás újraindítását azután rendelték el, hogy idén májusban megszűnt a két volt képviselő mentelmi joga. Gyanusított többek között Szilvássy György volt titokminiszter is, és a héten Tóth Károlyt, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt szocialista alelnökét is kihallgatták, aki megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.