A nemzeti együttműködés nyilatkozatának kötelező kifüggesztéséről szóló kormányhatározat megsemmisítését kérte valaki az Alkotmánybíróságtól. A beadvány már megérkezett a testülethez, de leghamarabb ősszel foglalkoznak vele.

Megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) az az interneten is olvasható állampolgári beadvány, amelyben azt kérik a testülettől, hogy semmisítse meg a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztéséről rendelkező kormányhatározatot - mondta az MTI-nek csütörtökön Sereg András, az Ab sajtófőnöke. A testület a leghamarabb az ősszel foglalkozhat a beadvánnyal, mivel az Ab kedden tartja a nyári szünetet megelőző utolsó teljes ülését, azon pedig már nem kerül napirendre a beadvány.

A több helyen is nyilvánosságra hozott beadványban a kormányhatározat megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól, ugyanakkor a nyilatkozat szövegét is kifogásolják. A beadványozó neve nélkül közzétett dokumentum szerint a nyilatkozat három mondata - a többi között az, hogy "a magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez" - valóságtartalmuktól függetlenül sértik az alkotmány tanszabadságra vonatkozó szakaszát.