70 millió forintért rendez tűzijátékot a kormány augusztus 20-án

Csak a "szokásos" összeg felét, 150 millió forintot költ az idei augusztus 20-i ünnepségekre a kormány. Ebből 70 millió forint lesz a tűzijáték, a többi a napközbeni és programokra költik el. 

A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben péntek délután tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.

Az elmúlt években 300 millió forint körüli összegbe került az ünnepség megrendezése, idén ennek az összegnek a felét fordítják erre, 150 millió forintba kerül majd a tűzijáték és a hozzá kapcsolódó rendezvények sorozata - mondta, hozzátéve: elfogadták annak a szombathelyi vállalkozónak a felajánlását, aki bruttó 70 millió forintból rendezi meg a budapesti tűzijátékot, a fennmaradó pénzt a napközbeni és esti rendezvényekre fordítják. (Tavaly nettó 239 millió forintot költött az augusztus 20-i ünnepségre a kormány.)

A kormány "saját elhatározása" és egy civil kezdeményezést követően arról, hogy az idei ünnepséget szerényebb költségvetésből rendezik meg - emlékzetetett Nagy Anna kormányszóvivő. A fennmaradó összeget az árvíz sújtotta térségek közintézményeinek felújítására fordítja a kormány - közölte. A kormány azután vette napirendjére a tűzijátékot, hogy június második felében a Facebook-on viharos gyorsasággal szerveződött egy csoport, amelynek az volt a célja, hogy a kormány a tűzijátékra szánt pénzt fordítsa az árvíz miatt szenvedők megsegítésére. A kormány döntése előtt egy szombathelyi vállalkozó az [origo]-nak azt mondta, ingyen is megrendezi a tűzijátékot, aminek szerinte egyébként 70-100 millió forintba kerül. Akkor más pirotechnikai cégek is fontolgatták, hogy ingyen vállanák a rendezést, ha a kormány úgy döntene, hogy az árvíz miatt idén lemond a látványosságról.

KAPCSOLÓDÓ CIKK