Újabb letartóztatás a pécsi vesztegetési ügyben

Vágólapra másolva!
Újabb embert tartóztattak le a Pécsi Tudományegyetemhez kapcsolodó vesztegetési botrány miatt. Az MTI szerint a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. két napja őrizetbe vett vezérigazgatója az újabb letartóztatott személy.
Vágólapra másolva!

Újabb gyanúsítottja van a Pécsi Tudományegyetemen kirobbant vesztegetési botránynak. Hajdú István a Pécsi Városi Bíróság elnöke az MTI-nek azt mondta, hogy elrendelték egy férfi előzetes letartóztatását bűnszövetségben elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás vádja miatt. A hírügynökség szerint a gyanúsított a szerdán elfogott Frey Tamás, aki a Dél-Dunantúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója.

A Nemzeti Nyomozó Iroda május végén fogta el az egyetem több alkalmazottját, köztük néhány felsővezetőjét is. A Nyomozó Iroda feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak pénzért jogtalan előnyökhöz jutattak bizonyos cégeket. Eddig tíz ember van már előzetes letartóztatásban, tizenhárman pedig szabadlábon védekeznek. A pécsi botrányról ebben a korábbi cikkünkben olvashat részletesen.