Blikk: Sms-ek miatt verte agyon férje a golfozónőt

Vágólapra másolva!
Feldühítették a felesége telefonján talált sms-ek, ezért verte agyon a magyar golfozónőt férje, aki a Blikk szerint vallomást tett a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Vallomást tett a rendőrségen a májusban meggyilkolt golfozónő, Fodor Krisztina férje - írja a Blikk. A lap szerint a férfi arról beszélt a nyomozóknak, hogy a gyilkosság éjszakáján felriadt álmából, bekapcsolta felesége telefonját, és az azon talált sms-ektől olyan éktelen haragra gerjedt, hogy agyonverte a nőt.

A gyilkosság szerint a férj még tíz órán át az ágyban heverő holttest mellett maradt, és emaileket írogatott felesége tanítványainak, hogy lemondja a különórákat. Később a Balatonhoz ment, mert vízbe akarta fojtani magát, de nem talált megfelelő hajót. Kivett egy szobát, és másnap hasba szúrta magát, de túlélte a próbálkozást, és a kiérkező rendőröknek bevallotta tettét - mondta a Blikknek Nagy István, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának főnyomozójára.

A százados szerint a nő mellett korábban felbukkant egy férfi, ezért a férj indítéka a féltékenység lehetett. A lap azt írja, a férj már korábban is tudott riválisáról, akinek emaileket is írt.