Gyurcsány pótdíjat fizetett a BKV-nak szombati utazása után

2010.07.12. 7:55

Egy videófelvétel szerint bliccelt Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő a szombati melegfelvonulás után a földalattin. Az egykori miniszterelnök környezetének egyik tagja szerint Gyurcsány azt hitte, hogy kísérői gondoskodnak a jegyről, a pótdíjat pedig még hétfőm befizette.

Nem lyukasztott jegyet a szombati meleg büszkeség menetéről földalattival távozó Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és az őt kísérő politikusok - írja a Mandíner című blog felvételeire hivatkozva a Blikk. A napilap azt állítja, megkereste Gyurcsányt, azt szerették volna megtudni tőle, hogy valóban bliccelt-e, de sem ő, sem a felvonuláson szintén résztvevő Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter nem válaszolt kérdéseikre.

A korábbi miniszterelnök környezetének egyik tagja szerint Gyurcsány meg volt győződve arról, hogy a kísérőik gondoskodtak a jegyvételről, de ha nem így történt, akkor elismeri, hogy hibázott. "A héten meg fogja találni a módját, hogy rendezze a pótdíjat" - mondta az [origo]-nak az egykori kormányfő névtelenséget kérő munkatársa hétfőn délelőtt, majd néhány órával később közölte, hogy befizették a két személyre szóló, összesen 24 ezer forintos pótdíjat.

Gyurcsány feleségével, Dobrev Klárával együtt vett részt a felvonuláson. A BKV honlapja szerint a pótdíj összege 12 ezer forint abban az esetben, ha valaki jegy nélkül utazik. Csak hatezret kell fizetnie annak, aki a helyszínen rendezi a díjat.

A felvonuláson Gyurcsánnyal tartó Vadai Ágnes korábbi honvédelmi államtitkár a Blikknek azt mondta: nagy volt a zűrzavar a földalattiban, mivel a rendőrök oda terelték le a felvonulásról távozó embereket. Vadai azt mondta, akkor valóban elfelejtett jegyet lyukasztani, de később ez eszébe jutott, és ezért eltépett egyet.

A BKV azt közölte a Blikkel, a felvonulás után nem volt ingyenes az utazás a földalattin.

KAPCSOLÓDÓ CIKK