Nem kerül újra előzetes letartóztatásba Kulcsár Attila, a milliárdos sikkasztással vádolt egykori bróker. Bár az ügyészség Kulcsár letartóztatását kérte, a Legfelsőbb Bíróság ezt nem látta indokoltnak.

Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést - közölte az LB hétfőn az MTI-vel. Az LB indoklása szerint Kulcsár az elsőfokú büntetőper nagy részében is szabadlábon védekezett, ugyanakkor már több mint három évet töltött előzetes letartóztatásban, a vádban szereplő súlyos bűncselekmény miatti szökés veszélye pedig önmagában nem indokolja letartóztatását.

A sokmilliárdos nagyságrendű sikkasztással vádolt bróker és társai ügyében május 27-én kihirdetett másodfokú határozatában a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a korábbi elsőfokú döntést, új eljárásra utasított, megszüntette Kulcsár előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyészség akkor fellebbezett a kényszerintézkedés ügyéban, kérve az elsőrendű vádlott letartóztatását. Ezt utasította el július 5-ei döntésében az LB.