Nyomoznak a lakókat éheztető idősotthon ügyében

2010.07.12. 15:50

Több millió forintos visszaéléssel gyanúsít a rendőrség egy idősek elhelyezésével foglalkozó alapítvány kuratóriumának tagját. Az őrizetbe vétel összefügg azokkal a korábbi beszámolókkal, amelyek szerint a vecsési idősotthonban rosszul bántak a lakókkal.

Többrendbeli csalás és gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a vecsési idősotthon ügyében. Egy férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Tv2 Aktív című műsora számolt be arról, hogy rossz körülmények között tartották és éheztették az idős lakókat három, engedély nélkül működő vecsési idősotthonban. Az intézmények bezárását elrendelték, a lakókat pedig kiköltöztették.

A gyanúsított férfi az időseket elhelyező alapítvány kuratóriumi tagjaként jogosulatlanul vett át több millió forintot január óta, a pénzt pedig saját célra fordította - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, amely szerint a férfi ráadásul úgy kötötte az ellátási szerződéseket és helyezte el az időseket az otthonban, hogy arra nem volt joga.

A rendőrség szerint a kuratórium több olyan intézményt is működtetett Pest megyében, amelyekre nem volt hatósági engedélyük. A feljelentés szerint ezen kívül rossz körülmények között tartották az időseket és nem biztosították a megfelelő ellátásukat. A Monori Rendőrkapitányság igazságügyi szakértőket is bevon az eljárás során, ezen kívül együttműködnek az önkormányzattal, az ÁNTSZ-el és más szakhatóságokkal. Vizsgálják mások esetleges felelősségét is az ügyben.

A Tv2 Aktív című műsora szerint több idős ember is a kiszáradás határán állt, sőt néhány korábbi haláleset is összefüggésbe hozható az elégtelen ellátással. Információik szerint az intézményeket több millió forintos közüzemi tartozás miatt ellenőrizték a hatóságok, majd a borzalmas körülményeket látva elrendelték a bezárást, és kiköltöztették a beteg, magatehetetlen lakókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK