Gyurcsány adott utasítást a sukorói telekcserére, Orbán megbízottja szerint

Vágólapra másolva!
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán bejelentette, hogy olyan iratokat adott át az ügyészségnek, amelyek "erősítik" Gyurcsány Ferenc érintettségét a sukorói ingatlancserében. Az ügyészség szerint több, szerdán átadott irat eddig nem állt a nyomozók rendelkezésére, pedig fontosnak tűnnek. Gyurcsány közleményben tagadta, hogy bármilyen módon befolyásolta volna a sukorói telekcserét, szerinte Budai hazudik.
Vágólapra másolva!

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán olyan iratokat adott át a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amelyek szerinte azt "erősítik", hogy a sukorói ingatlancsere ügyében nem lehet megkerülni Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök felelősségét. Budai Gyula - miután átadta a jegyzőkönyveket, belső feljegyzéseket - az ügyészség épülete előtt tartott tájékoztatón, példaként ismertette Nagy Jánosnak, a vagyongazdálkodási tanács akkori elnökének feljegyzését, amelyben szerinte az szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc adott utasítást a sukorói csereügylet lebonyolítására úgy, hogy konkrétan meghatározták azokat a feladatköröket, határidőket, amelyeken belül a sukorói telekcserét végre kellett hajtani.

Budai szerint egy kormányfő nem adhat konkrét utasítást ilyen esetekben, ezzel ugyanis a hivatali visszaélést valósítana meg. "A volt miniszterelnök konkrét információval bírt az egész jogügyletről, és a volt miniszterelnök volt az, aki miniszterelnöki szinten koordinálta az egész telekcserét" - állította Budai, aki szerint "teljesen egyértelmű", hogy az előző kormány hivatalnokai szándékosan akadályozták a nyomozást, illetve nem biztosították a hatóság részére a szükséges iratokat.

A sajtótájékoztató után Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: az átadott okiratok között több olyan is van, amely "már első rátekintésre releváns az ügyben", és eddig nem állt az ügyészség rendelkezésére. A "pillanatnyi mérleg" szerint nincs gyanúsított az ügyben, és jelenleg szeptemberig van meghosszabbítva a nyomozás határideje - mondta Fazekas, aki szerint a főügyészség megkeresett különböző állami szerveket, de még nem kapott teljes körű választ.

Gyurcsány Ferenc szerdán, titkárságán keresztül közleményben reagált Budai kijelentéseire. "Gyurcsány Ferenc, mint a sukorói ügyben tett, nyilvánosságra is hozott tanúvallomásában már elmondta, a befektetőkkel - több kormányzati vezető és szakértő jelenlétében - egyetlen, a tervezett beruházás általános kereteit, célját, szerkezetét ismertető, tájékoztató jellegű megbeszélésen vett részt" - közölték. A vagyonkezelő döntéseiben azonban sem formálisan, sem informálisan nem vett és nem is vehetett részt, konkrét ingatlancserékről soha senkivel nem tárgyalt, és ilyen utasítást sem adott - olvasható a közleményben, amely szerint "minden ezzel ellentétes állítás - így Budai Gyula kijelentése is - hazugság".

A sukorói kaszinó-beruházáshoz kapcsolódó telekcsere miatt, a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyomoz 2009 áprilisa óta a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen. A kaszinó tervezett területéhez, a sukorói ingatlanhoz úgy jutott hozzá Joav Blum üzletember, hogy elcserélt két albertirsai és egy pilisi telket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. Az ügyészség szerint azonban a cserealapul szolgáló pilisi és albertirsai földterületek, valós értéküknél közel 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a szerződésben. A sukorói telekcseréről és a vizsgálatokról bővebben itt olvashat.