Orbán, Sólyom és Schmitt is veszített népszerűségéből

2010.07.15. 6:49

A politikusok népszerűségi listájának harmadik helyére szorult vissza a Medián júliusi közvélemény-kutatása szerint a korábbi listavezető, Sólyom László köztársasági elnök - írja a HVG. A legnépszerűbb politikus jelenleg Orbán Viktor miniszterelnök, őt pedig Schmitt Pál leendő államfő követi, de az ő megítélésük is romlott júniushoz képest. A közhangulatot derűlátás jellemzi a felmérés szerint, a többség szerint jó teljesítményt nyújtott eddig a kormány. A kormány munkájával elégedettek aránya nagyobb, mint az első Orbán-kormány idején volt, és csaknem kétszerese a Gyurcsány-kormány esetében, 2006 júliusában mért aránynak. 2006 óta először vannak többen az optimisták, mint a pesszimisták.

A kormányváltás után jelentős változások történtek a legismertebb vezető politikusok népszerűségében - derül ki a Medián 2400 ember megkérdezésével, július 2-a és 6-a között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a HVG számára készítettek, és a hetilap csütörtökön megjelent száma ismerteti azt.

A korábban listavezető Sólyom László köztársasági elnök népszerűségi indexe júniushoz képest 11 pontot zuhant, 64 helyett már csak 53. Sólyom megítélése főként a legnagyobb választói csoportoknál, a Fidesz-szavazóknál és a bizonytalanoknál romlott. A HVG szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy elszivárogtak azok a szimpátiaszavazatok, amelyek az államfői tisztújítás napirendre kerülésekor jelentek meg, mivel Sólyom népszerűsége újraválasztásának elmaradása után visszaállt a parlamenti választásokat megelőző szintre. A távozó államfő jelenleg Pokorni Zoltánnal, a Fidesz alelnökével holtversenyben harmadik a népszerűségi listán.

A listát júliusban Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, akinek a népszerűsége májusban volt a csúcson 68 ponttal, azóta az ő megítélése is romlott, a Medián felmérése szerint elsősorban a Jobbik-szavazók és a pártpreferencia nélküliek körében, most 61 ponton áll. Az augusztusban hivatalba lépő új államfőé, Schmitt Pálé a népszerűségi lista második helye 56 ponttal. Schmittnek köztársasági elnökké választásával csak az ismertsége nőtt, népszerűsége neki is némileg - 3 ponttal - csökkent az előző hónaphoz képest - írja a HVG. Amikor 2005 nyarán Sólyom Lászlót választották meg államfőnek, őt az akkori kormánypárti és ellenzéki szavazók közel azonos arányban kedvelték. Schmitt megosztóbb: őt a fideszesek négyötöde, de az MSZP és a Jobbik szavazóinak csak kevesebb mint negyede kedveli.

Az új kormánytagok népszerűsége a felmérés szerint a közepesnél alacsonyabb. Május óta jelentősen mozdult el negatív irányba a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Kósa Lajos Fidesz-alelnök, debreceni polgármester népszerűsége. A HVG elemzése szerint nincs olyan vezető politikus, aki az utóbbi két hónapban az ismertsége növekedésével a népszerűségét is növelni tudta volna. Pintér Sándor belügyminiszter az egyetlen, aki május eleje óta növekvő ismertsége ellenére sem veszített támogatottságából, de így is ő a legnépszerűtlenebb kormánytag a legismertebb politikusok között.

A Medián elemzése szerint a közhangulatot július elején is viszonylag széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi, akárcsak a választások után. A megkérdezettek 53 százaléka szerint idáig jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott az új kormány. Ez azt jelenti, hogy a második Orbán-kormány megítélése jobb, mint 1998-ban az első Orbán-kormányé volt (45 százalék), és sokkal jobb, mint a Gyurcsány-kormányé volt 2006 júliusában (27 százalék).

A választások előtti hónapokban mért 13-15 százalékról már májusban 35 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és ez júniusban tovább nőtt 45 százalékra, jelenleg is ennyin áll. Így 2006 tavasza óta először fordult elő, hogy többen vannak az optimisták mint a pesszimisták - olvasható a HVG-ben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK