Befagyasztották a hatalmas pátyi golffalu építését

Vágólapra másolva!
Egyelőre biztosan nem épül meg a Pátyra tervezett golffalu, miután a pátyi önkormányzat csütörtökön visszovonta azt az építési szabályozási tervet, amely lehetővé tette volna a beruházást. A beruházó Grupo Milton nem tudta határidőre megszerezni azokat a földeket, ahol az 1800 lakásos lakópark megépült volna. Legközelebb az önkormányzati választások után kerülhet újra szóba a golffalu megépítése.
Vágólapra másolva!

Rendeletben vonta vissza csütörtökön a pátyi önkormányzati képviselőtestület azt a korábbi két rendelkezését, amelyek lehetővé tették volna a Páty és Telki határába tervezett golflakópark megépítését. Az önkormányzat szerdai rendkívüli ülésén már elfogadtak egy határozati javaslatot erről, amelyet nagyrészt azok a képviselők nyújtottak be, akik korábban támogatták a nagyberuházást.

A döntés oka az volt, hogy a beruházó, a Grupo Milton nevű cég nem tudta megszerezni a július 15-ig meghosszabbított határidőre a golflakóparknak a tervek szerint helyet adó földterületet. Emiatt az ülésen - egy tartózkodás kivételével - egyhangúlag megszavazták azt a javaslatot, amellyel a golflakópark ügyét egy időre biztosan leállították.

A beruházás előfeltétele volt a helyi építési szabályzat (hész) módosítása, amely július 15-én lépett volna hatályba, de csak akkor, ha a befektető meg tudja szerezni az építkezéshez szükséges földeket. Ezzel vált volna lehetővé, hogy Páty határába egy golfpálya és üdülőközpont, hotel és egy 1800 lakásos lakópark épüljön, lényegében megduplázva Páty lakosságát. A hész-módosításban többek között egy Pátyot elkerülő út is szerepelt, de most ebből sem lesz semmi.

Lehetne golfpálya, de "életképtelen" lenne

Egy golfpálya ötletét először egy másik befektető vetette fel Pátyon. Ennek nyomán 2006-ban elfogadtak egy hész-módosítást, amely a mintegy 110 hektáros, Páty északi határában levő zöldterületen egy 27 lyukú golfpálya megépítését tette volna lehetővé, néhány hozzá kapcsolódó épülettel, üdülőkkel és egy hotellel. Ez ugyan végül nem valósult meg, de 2008-ban újabb befektető jelentkezett, a spanyol Milton 2006 SA - a sávolyi Balatonring beruházásban is érdekelt Grupo Milton 100 százalékos tulajdonosa -, a korábbinál jóval nagyobb szabású tervekkel. A Grupo Milton 18 lyukú golfpályát, hotelt, üdülőlakásokat, és 1800 lakóingatlant tervezett. A környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó országgyűlési biztos szerint a terv akkora volumenű, hogy teljesen átalakítaná a Zsámbéki-medence szerkezetét.

Az Alkotmánybíróságig ért a tiltakozás
A spanyol befeketető tervei ellen korábban a lakosság, a szomszédos települések egy része, az LMP, a Jobbik és több civil szervezet is tiltakozott, és többen az ombudsmanhoz fordultak. A február elején tartott helyi népszavazáson a voksolók 66 százaléka a beruházás ellen szavazott, de a szavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek ombudsmanja vizsgálatában azt állapította meg, hogy a pátyi golfpálya projekt "nem áll összhangban általában a fenntartható fejlődés elvével, (...) és az önkormányzat számos alkotmányos visszásságot követett el a megvalósítást lehetővé tevő településrendezési eljárások során". A biztos szerint Páty önkormányzata a településrendezési szabályok megváltoztatásával "olyan mértékű fejlesztést tesz lehetővé, amely hozzájárul a budapesti agglomerációt sújtó környezeti problémák súlyosbításához, sőt újabb környezeti konfliktusok generálásához". A biztos - miután az önkormányzat nem fogadta el kifogásait - az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, azt kérve, hogy semmisítse meg a golflakóparkot lehetővé tevő helyi szabályokat.



A 2006-os hész-módosítás alapján mindezt nem lehetett megvalósítani, ezért készült egy másik terv - ezt vonta vissza végül csütörtökön az önkormányzat. Bár a 2006-os módosítás hatályban maradt, Szabó István pátyi önkormányzati képviselő szerint ennek alapján biztosan nem épül majd semmi Pátyon, mert gazdaságilag nem érné meg a befektetőnek csak golfpályát építeni lakóépületek nélkül, ráadásul "életképtelen" a szabályozás, hiszen nem szól például a terület közútkapcsolatáról, vagyis ennek alapján nem vezethetnének oda utak.

Kényszerű visszavonulás

Szabó szerint az önkormányzat nem tehetett mást, mint hogy visszavonta a beruházást lehetővé tevő módosításokat. A beruházó nem tudott megegyezni a terület tulajdonosaival, a lakópark megépítését ellenző Szabó szerint így kényszerű visszavonulót fújt a képviselőtestület, bár a beruházás, a tiltakozások ellenére élvezte a többség támogatását. A képviselő szerint a döntés valószínűleg azt jelenti, hogy semmi nem fog megépülni a területen, hiszen, ha a spanyol befeketető nem tudja megszerezni a területet, akkor lemond az egész tervről.

Egy másik önkormányzati képviselő, Porkoláb József szerint viszont nincs arról szó, hogy a Grupo Milton feladná a terveit. Azt állította, az önkormányzattal folytatott egyeztetéseken a beruházó jelezte, hogy nem tett le a szándékairól, hogy "fejlesszen a faluban", hiszen "már több milliárdja van benne", és a terület megszerzése körüli vitája a belga tulajdonosokkal azt eredményezte, hogy "haladék képződött", nem pedig teljesen meghiúsult a golffalu. Azt viszont elismerte, hogy ezzel "kettőt léptünk vissza".

Porkoláb szerint, ha a beruházó meg tudta volna szerezni a földterületet, akkor néhány hónap múlva elkezdődhetett volna a Pátyot elkerülő út megépítése - a lakóparkért cserébe ugyanis ennek megépítését vállalta volna a beruházó. Az új helyzetben viszont idén biztosan nem kezdődik el az építkezés - mondta a képviselő. A kérdés rendezése, és egy esetleges új településfejlesztási szerződés létrehozása már az új, az őszi választások után megalakuló pátyi képviselőtestület feladata lesz. Porkoláb szerint a képviselőknek az volt a szándékuk, hogy a választások előtt "tiszta lelkiismerettel", amennyire lehet, lezárják a sokat vitatott ügyet.

A beruházó sajnálja

Az önkormányzat döntése után az [origo] megkereste Mervó Józsefet, a Grupo Milton vezérigazgatóját. Mervó telefonon csak annyit mondott: "nagyon sajnálom, hogy így történt". Mervó még áprilisban azt mondta az [origo]-nak, a fejlesztők eddig közel másfél milliárd forintot öltek bele a golfprojektbe. A vezérigazgató szerint a tiltakozások azt jelzik, hogy "komoly hazugságkampányt" építettek fel ellenük. Szerinte egyetlen épület sem lenne 15 méternél magasabb, nem épülne pláza, és a lakópark területét alapvetően a zöldterületek határoznák meg. Mervó szerint valóban nagy volumenű fejlesztést terveznek, de éppen a méretei miatt érné meg a befektetőknek a projekt, amelybe így az is belefér, hogy Páty köré elkerülő út készülne. Hozátette, tényleg nagy mennyiségnek tűnik a tervezett 1800 lakás, de ezeket 10-12 év alatt foglalnák el az új lakók, ráadásul 2012 előtt nem is épülne lakóegység. A vezérigazgató szerint óriási lehetőséget szalaszthat el a környék, miközben a környező településeken fejlesztések kezdődnek.

A pátyi beruházásról szóló összes cikkünket itt megtalálja.