Az irányítótoronynak ütközött egy kisrepülőgép Halásziban

Vágólapra másolva!
Leszállás közben az irányítótoronynak ütközött egy kétszemélyes oktatógép pénteken reggel a halászi repülőtéren. A az oktató könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, a tanulót azonban a tűzoltóknak kellett kivágniuk a gépből, és mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

Földet érés után a leszállópályán megcsúszott, majd az irányítótoronynak ütközött egy kétszemélyes, ultrakönnyű oktatógép pénteken reggel a halászi repülőtéren - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem sajtóügyelete az MTI-vel. Az oktató könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, a tanulót a tűzoltóknak kellett kivágniuk a géptestből, majd súlyos sérülésekkel, helikopterrel szállították a győri kórházba.

Pakucs György, a terület tulajdonosa, a nem nyilvános felszállóhelyet működtető Szigetközi Sportrepülő Egyesület vezetője az MTI-nek a helyszínen azt mondta: az éjszakai eső után még vizes füvön csúszott meg a cseh gyártmányú, TL-2000 Sting típusú ultrakönnyű sportgép, és a kormányozhatatlanná vált légijármű a könnyűszerkezetes irányítóépületnek csapódott. Annak egyik oszlopát kidöntötte, így a szerkezet megrogyott.

A tulajdonos szerint, ha nem is azonnal, de rövid időn belül szeretnék újraindítani a repülést. Mint mondta, megvárják a hatósági vizsgálatok eredményét, majd a nemrégiben létrejött egyesület tagságának hangulatát felmérve döntik el, miként látnak munkához. Pakucs szerint a tavaly nyáron vásárolt, súlyosan sérült kisgép mintegy 70 ezer eurót ér.