Vizsgálatot kér a fővárosi Fidesz a szennyvíztisztító és a műjégpálya ügyében

2010.07.20. 12:41

Az elszámoltatási kormánybiztostól kér vizsgálatot a fővárosi Fidesz-KDNP a szennyvíztisztító és a műjégpálya ügyében. A vizsgálatot kezdeményező politikusok szerint kartellgyanú merült fel a szennyvíztisztító esetében, a műjégpálya ügyében pedig az a gyanús, hogy a kivitelező a közbeszerzésen csak a harmadik helyezett volt.

Vizsgálatot kezdeményeznek a központi szennyvíztisztító és a műjégpálya ügyében Papcsák Ferenc elszámoltatásügyi kormánybiztosnál a fővárosi Fidesz és KDNP képviselői - jelentette be Németh Szilárd fideszes országgyűlési és fővárosi képviselő kedden.
   
Wertán Zsolt KDNP-s fővárosi képviselő a szennyvíztisztítóról azt mondta: a 2005 óta folyó beruházás végén, tíz nap múlva kezdődne az üzem, de a beruházó az utolsó pillanatban szerződést szeretne módosítani, amely egyértelműen hátrányos lenne a főváros számára. Kötelezettségeket, díjemelést, a főváros számára hátrányos jogvesztő határidőket tartalmaz a szerződésmódosítás - tette hozzá. Wertán szerint a szerződésmódosítást szerdán tárgyalja a pénzügyi és közbeszerzési bizottság. A KDNP-s politikus szerint a konzorcium a Fővárosi Közgyűlést megkerülve próbálja elérni a csatornadíj újabb emelését, "mégpedig úgy, hogy a szennyvíztisztító beruházója megállapodik a Fővárosi Csatornázási Művekkel a szennyvízkezelési díj emeléséről".
    
Emlékeztett rá, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek résztulajdonosa a francia Veolia, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító konzorcium tulajdonosa a szintén francia Suez. Wertán azt mondta, hogy a szennyvíztisztító építése átalánydíjas beruházás, és a négy év tapasztalatai alapján látják ennek a módszernek a fővárosra nézve hátrányos vonatkozásait. "Abban az esetben, ha a francia tulajdonú cégek ilyen összejátszásra utaló közös hadműveleteket folytatnak, lehet, hogy el kell gondolkodnia a következő városvezetésnek azon, a pécsihez hasonló módon (ezeket) visszavegye önkormányzati kezelésbe" - jelentette ki Wertán Zsolt.
   
Németh Szilárd szerint a most a bizottság előtt fekvő javaslat, amely 33 forintos csatornadíj-emelést engedne, "kartellgyanúsan alakult ki". Úgy fogalmazott: az őszi önkormányzati választás után "mindenféleképpen új városvezetés lesz, új összetételű közgyűlés lesz, gyakorlatilag az ide érkező főpolgármesternek és csapatának aknaszedővel meg trágyahordó villával kell megérkeznie, (...) olyan aknák vannak telepítve a főváros gazdálkodásában és jövőjében, amiket fel kell szednünk, meg kell találnunk".
   
A műjégpályáról Németh azt mondta, a kivitelező Hérosz a közbeszerzésen csak a harmadik helyezett volt. Németh szerint mivel a sportügyek - így a műjégpálya ügye is - Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyetteshez tartoztak, ezért neki is "meg kellene szólalnia" az ügyben. Az viszont beszédes, hogy Demszky Gábor főpolgármester hallgat, és nem áll szóba a kivitelezővel, amikor az a problémájával megkeresi - jegyezte meg Németh. Azt kérte a főpolgármestertől, ezen változtasson és mutassa be, mely számlákat nem fizették ki, és van-e fedezet az elindított beruházásokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK