180 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a Főtáv vezérigazgatóját. Kovács Lajos nem tett vallomást, a  kihallgatását követően őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, Kovács Lajost - közölte a BRFK. Kovácsot szerdán kihallgatták, de a vezérigazgató nem tett vallomást, és a gyanúsítás ellen is panasszal élt. A BRFK kezdeményezi, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba a férfit.

Az ügyben egy magánszemély feljelentése alapján május 26-án rendeltek el nyomozást - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az MTI-nek. Hozzátette: a vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött, és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a Rákóczi Liget lakópark hűtő-fűtő rendszerének kiépítésével kapcsolatos az ügy.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kedden azt a férfit is, aki a csepeli lakópark építésekor a beruházás vezetője volt, őt azzal gyanúsítják, hogy részt vett az előnytelen szerződés megkötésében. A férfi vallomást tett, de a gyanúsítással szemben panaszt tett, szabadlábon védekezhet.

A HírTv honlapján az áll, hogy a csatorna Célpont című műsora tárta fel, hogy a lakóparkot kivitelező cég igazgatóságában és felügyelőbizottságában több, az MSZP-hez közel álló személy is felbukkant. A magáncég kivitelező csúszásban volt, amikor a Főtáv a segítségére sietett, és elvégezte helyette a munkát - írták. .

A Főtáv szerdán közleményt adott ki, amely szerint a társaság vezetése számára sem világos, hogy miért, és milyen minőségben hívta be a rendőrség a vezérigazgatót. A vállalatnál a vezérigazgató akadályoztatása miatt a két vezérigazgató-helyettes biztosítja a társaság zavartalan működését. A Főtáv azt ígérte, amint további információ áll a rendelkezésükre, tájékoztatják a közvéleményt.