Orbán: Óvatosan kell élni a kétharmaddal

Vágólapra másolva!
A tervezett médiatörvényről, a kettős állampolgárságról és a demokrácia tiszteletben tartásáról beszélt Orbán Viktor Berlinben tartott előadásában szerda este. A több száz újságíró előtt azt is elmondta, nem korlátoznák a sajtót, csak az állami média működőképességét akarják megteremteni.
Vágólapra másolva!

Óvatosan kell élni a kétharmados parlamenti többséggel, az alkotmányt minden körülmények között tiszteletben kell tartani - erről beszélt Orbán Viktor magyar kormányfő szerda este Berlinben a Német Külpolitikai Társaságban (DGAP) tartott előadásában. Az elemző és kutató intézet rendezvényén mintegy 300 német, illetve külföldi újságíró, valamint a diplomáciai testület magas rangú képviselői és szakértők vettek részt.

A magyar miniszterelnök kifejtette: Magyarországnak mindenképp új alkotmányra van szüksége ahhoz, hogy az ország tovább működjék. Orbán szerint radikális változások szükségesek, de hozzátette, ezt mindenfajta hatalmi arrogancia nélkül kell végrehajtani, az áprilisi parlamenti választásokon kapott felhatalmazással csakis alkotmányos keretek között lehet élni.

Egy kérdésre válaszolva a kormányfő azt mondta, Magyarországon semmifajta szélsőségnek nincs helye, demokráciavédő, jogi intézkedéseket kell tenni a radikális jobboldal ellen, mert Magyarországon semmifajta félkatonai szervezetnek nincs helye. Szintén újságírói kérdésre elmondta: a parlament által elfogadott, a trianoni emléknapra vonatkozó határozatban nincs szó revízióról, hanem csakis a magyar kulturális nemzet összetartozásáról. Ugyanez érvényes a kettős állampolgárságról szóló törvényre is - tette hozzá.

Orbán Viktor a médiáról azt mondta: egyetlen kormány sem képes arra, hogy a sajtót ellenőrzése alá vonja. Szerinte az állami tulajdonban lévő média a magántulajdonban lévőnek Magyarországon csak a töredékét teszi ki. A médiának ez a tíz százaléka rendkívül szerencsétlen konstrukcióban működött eddig, ezért ezt a rendszert nem lehet ugyanígy tovább működtetni - mondta Orbán, aki szerint a kormány "egyfajta csődeljárás formájában" igyekszik működőképes állapotban tartani a magyar állami médiát.

A kormányfő a média tervezett átalakítását is érintette, utalt arra, hogy néhány tartalmi szabályozási kérdés is a parlament elé került. Mint mondta, e kérdésekben olyan véleménykülönbségek alakultak ki, hogy a kormány végül arra jutott, először a tulajdonosi oldal megteremtése az elsődleges, a média-, illetve a szólásszabadságra vonatkozó összes tartalmi kérdés szeptemberben kerül a törvényhozás elé.

Orbán Viktor szerdán Angela Merkel meghívására érkezett egynapos bemutatkozó látogatásra Berlinbe, ahol a kancellári hivatalban mintegy kétórás megbeszélést folytatott a német kancellárral. A találkozó érdekessége az volt, hogy hétvégén megszakadtak a tárgyalások az Orbán-kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, és Merkel hasonló álláspontot képvisel a válságkezelésről, mint az Orbán-kabineten szigorú költségvetési takarékosságot számon kérő IMF. Merkel a szerdán arra figyelmeztetett, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagjaként tiszteletben kell tartania az euróövezet költségvetési szabályait, melyek legfeljebb 3 százalékos GDP-arányos hiányt engednek meg. Orbán viszont - a kormány eddigi kommunikációjával szembemenve - kijelentette, az IMF-fel már nincs értelme megegyezni, az EU-val kell megállapodni.