Felmenti a kormány a vesztegetéssel vádolt minisztériumi vezetőt

Vágólapra másolva!
Elindította a kormány Borovszky Tímea, az egykori oktatási tárca vesztegetéssel vádolt egyik vezetőjének, Borovszky Tímeának a felmentését. Bár Borovszkyt több mint egy éve felfüggesztették állásából a vesztegetési ügy miatt, státusza mostanáig megmaradt, és fizetést is kap.
Vágólapra másolva!

Elindította a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága Borovszky Tímea felmentését. Az egykor az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságát vezető Borovszkyt vesztegetéssel vádolják, első fokon felfüggesztett szabadásvesztést kapott.

Az ügy miatt még tavaly tavasszal felfüggesztették állásából, de a Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, ennek ellenére továbbra is a kormány alkalmazottja, és kapja havonta csaknem 600 ezer forintos fizetését. A lap szerint a kormányváltás óta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól kapja a fizetését, de egykori osztálya várhatóan a KIM-hez kerül.

A tárca csütörtökön közleményben jelentette be, hogy illetékes államtitkársága nem kívánja foglalkoztatni Borovszkyt.