Magyar Nemzet: Az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét is hazarendelik Bangkokból

Balogh András bangkoki nagykövetet is hazarendeli a kormány, a Magyar Nemzet szerint vele együtt 14 nagykövetnek kell hazajönnie.

Összesen 14 nagykövetet rendel haza augusztus 31-i hatállyal a Külügyminisztérium - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a hazahívott nagykövetek többsége olyan diplomata, akinek már lejárt a megbízása, vagy már négy évnél több időt töltött külföldi szolgálatban.

A hazarendelt diplomaták között van Balogh András bankoki követ is, aki az MSZP jelöltje volt a köztársasági elnöki posztra. A Külügyminisztérium rajta kívül hazahívja Rónay Árpád libanoni, Hajgató Jószef algériai, Gilyán György moszkvai, Czakó Borbála londoni, Csillik Róbert nigériai, Pólyi Csaba brazíliavárosi, Varga Imre belgrádi, Imecs Zoltán pristinai és Mohácsi István rigai nagykövetet. A Magyar Nemzet értesülése szerint lejár a brüsszeli állandó magyar küldöttség kül- és biztonságpolitikai (CFSP-) nagykövetének megbízatása, és hazahívják Banai Károly bécsi ENSZ-nagykövetet, illetve Szabó Béla csíkszeredai és Kovács József müncheni főkonzult is.

A kormány pár nappal hivatalba lépése után már visszahívott 15 napkövetet. Martonyi János külügyminiszter korábban az [origo]-nak azzal indokolta az idő előtti visszahívásokat, hogy vannak olyan diplomaták, akikben megingott a bizalmuk. Az [origo] által megkérdezett diplomaták szerint a sorozatos visszahívások nem váratlanok, az előző kormányváltások után is ez volt a megszokott gyakorlat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK