Buli pityókás államtitkárral - riport a tusnádfürdői táborról

Vágólapra másolva!
A fél magyar kormány megjelent a szokásos nyári Bálványosi Szabadegyetemen, amely az idősebbek számára a politika miatt fontos, a fiatalokat viszont már inkább a koncertek és a bulik érdeklik. Orbán Viktor miniszterelnök többször is tett vihart kiváltó kijelentéseket a rendezvényen, és a leginkább várt esemény most is az, amikor leül a román államfővel, Traian Basescuval.
Vágólapra másolva!

"Van egy csomó ember, akivel egész évben nincs lehetőségem találkozni, aztán jön a tusványosi fesztivál, és pár nap alatt mindent pótolunk" - mondta [origo]-nak Révész Máriusz, fideszes parlamenti képviselő pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn megrendezett közéleti táborban. A képviselő szerint a Csíkszeredától 35 kilométerre található üdülőtelepülésen 21. alkalommal megrendezett tábor "igazi ősfideszes rendezvény", amely mára kárpát-medencei összmagyar fesztivállá nőtte ki magát.

A szabadegyetem ötlete egy kézdivásárhelyi házibuliban született meg 1989 decemberében, amikor Németh Zsolt fideszes politikus a román forradalom után meglátogatta erdélyi ismerőseit. Az első találkozókat a Kézdivásárhelytől húsz kilométerre található Bálványosfürdőn rendezték, később átkerült Tusnádfürdőre, viszont a szabadegyetem nevét már nem változatták meg. A fideszes és az erdélyi magyar politikusok, értelmiségiek által szervezett táborba rendszeresen meghívtak romániai politikusokat is, de mostanáig megmaradt magyar rendezvénynek - román szót a táborban elvétve hallani -, amely elsősorban a Fideszhez, és a Fidesszel szimpatizáló erdélyi magyar politikusokhoz köthető.

A kedden kezdődőtt rendezvény, a Bálványosi Szabadegyetem azért is kapott a szokásosnál nagyobb figyelmet, mert a júniusban hivatalba lépett Orbán-kormány több minisztere és államtitkára is megjelent a rendezvényen. Előadást tartott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szőcs Géza kulturális, Soltész Miklós szociális és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

A napközbeni politikai rendezvényeket esténként koncertek követik, pénteken például Rúzsa Magdi, majd a Hobo Blues Band lépett fel. A szervezők becslése szerint péntekig több mint harmincezer látogató volt, a többségük egyetemista. A szabadegyetem hangulata egyre inkább a magyarországi fesztiválokéra hasonlít, a különféle zenei stílusokat képviselő sátrakban hajnalig zajlik a buli.

Éles viták lazulás közben

"Több mint egy évtizede járok a tusványosi szabadegyetemre, nagyon jól érzem itt magam. Akkor is itt voltam, amikor az RMDSZ vezetősége testületileg távol tartotta magát rendezvénytől" - mondta az [origo]-nak Sógor Csaba református lelkész, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője arra utalva, hogy a szövetség és a Fidesz közötti korábbi konfliktusok miatt az RMDSZ vezetői 2001 után évekig nem voltak hajlandók megjelenni a tusnádfürdői rendezvényen.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Révész Máriusz fideszes képviselő is visszajáró vendég. Kattintson a képre a gallériáért!

Bár a két párt viszonya időközben rendeződőtt - Markó Béla, az RMDSZ elnöke 2005-ben visszatért a tusnádfürdői táborba -, nem ez volt az egyetlen ok, ami miatt a tusnádfürdői rendevény időről időre a figyelem középpontjába került. A szabadegyetem fesztelen légkörét kedvelő Orbán Viktor többször tett olyan kijelentéseket az elmúlt években, melyek vitákat gerjesztettek Magyarországon és Romániában. 2004-ben diplomáciai viharokat keltett a két ország között, amikor azt mondta, hogy "a romániai demokrácia állapota ma nem jogosítja fel Romániát arra, hogy gyors felvételében reménykedhessen az Európai Unióba". 2005-ben pedig az előző évi eredménytelen kettős állampolgársági népszavazásra utalva Orbán azt mondta, "amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére".

A tavalyi rendezvényen viszont már a román államelnök, Traian Basescu gerjesztett vitát, aki azt mondta - a hallgatóság fütykoncertjétől kísérve -, a román alkotmány nem teszi lehetővé a nemzetiségi területi autonómia kialakítását. Az [origo] a román államelnök környezetéből úgy értesült, a felek idén lehetőleg kerülni fogják a kényes témákat, a szombat délelőtti tanácskozáson majd az EU-n belüli lengyel-magyar-román együttműkődés, a gazdasági érdekek összehangolása lesz a középpontban.

Nem vész el, átalakul

Bár a utobbi években a politikai viták uralták a tusnádfürdői rendevényt, a szabadegyem jelentős átalakuláson ment keresztül, egyre veszít politikai jellegéből. A budapesti Fidelitas alalnöke, Kerékgyártó Gábor az [origo]-nak azt mondta, bár jó érzés, hogy hasonló gondolkodású emberek között van, legalább ilyen fontosak a kötetlen beszélgetések, a pihenés a jó levegőn.

"Jó látni, hogy a politikusok itt elengedik magukat, nemrég megtáncoltatott a kissé pityókás Németh Zsolt" - mesélte egy Kolozsvárról érkezett nő, hogyan találkozott a magyar Külügyminisztérium államtitkárával. Egy sepsiszentgyörgyi kamaszlány pedig azt mondta, ő fel sem ismeri a politikusokat, azért jön el évek óta a táborba, mert jók és ingyenesek a koncertek.

A Székesfehérvárról érkezett középkorú Lukácsy József már kritikusabban szemléli a szabadegyetem "fesztiválosodását". Lukácsy szerint a tusnádfürdői tábor "a polgári gondolkodású magyarok találkozóhelye", ahol a koncertek nem mehetnek az előadások, az eszmecsere rovására. Persze tudomásul veszi, hogy az áprilisi választási győzelem után nagy az öröm, a jobboldali szavazók Tusnádfürdőn is ünnepelnek.