"Félünk, mert bármikor megindulhat a fal" - Ságvár a halálos löszomlás után

Vágólapra másolva!
Egy évtizede csinosítgatta a százéves parasztházat az a pár, akiknek ságvári udvarán szombaton két kisgyereket maga alá temetett a leomló löszfal. A család csak védekezni akart, de pár perc alatt elvesztették kisfiukat és otthonuk biztonságát, felelősségüket pedig a rendőrség vizsgálja. A területet ismerő geológus szerint a ságvári nem különleges eset, az országban több ezer hasonló, löszfal mellett álló épület van.
Vágólapra másolva!

"Ott, az az a ház, az a pirostetős. Az én kis unokám is ott veszett szombaton" - mutat a ságvári löszfalomlás helyszínére az [origo] tudósítóinak érdeklődésére a község határában egy öreg férfi. A ház egy domb oldalában áll, az útról a ház nagy részét fák takarják, de a tető mögül kilátszik egy csupasz, növénytelen partfal. Szombaton a tulajdonosok támfalat akartak építeni a löszfal és a ház közé, amikor megindult fentről a föld. A leomló lösz derékig ellepte az egyik munkást, egy 35 éves férfit, és maga alá temette az építkező család 5 éves kisfiát, és az ott segédkező szomszéd 11 éves kislányát.

A házat mutató idős férfi unokája volt a kislány. "Itt játszottak nálunk, de aztán hiába mondtam nekik, hogy jöjjenek, focizok velük itt kint, az úton, a kisfiú elunta magát, és hazament. Az én kis unokám meg utána. Nem is láttam, mi történt, csak jöttek a felnőttek, és kérdezték, hogy itt vannak-e" - meséli a nagypapa. A gyerekeket a föld alatt találták meg, de az életüket már nem tudták megmenteni.

A nagypapa hétfőn déltájban a poros út szélén álldogál tehetetlenül, a kislány szülei, akikkel együtt lakik a külterületi utca végén álló szerény házban, elmentek intézkedni a biztosítóhoz és a hivatalokba. "Ott lehet felmenni, azon a lépcsőn, de azok sincsenek itthon, elmentek már rég autóval az ügyeket intézni" - mutatja a kétszáz méterre álló házat. Egy helybéli férfi jön munkásruhában, kezet fog az idős emberrel, meglapogatja a vállát, és részvétét fejezi ki. A tragédia helyszínét nézik, az öreg mutatja, hol omlott le a fal. "Kis testek, hát összeroppantotta őket az a sok föld" - meséli a férfinak. Kisvártatva egy autó áll meg a ház előtt, két nő a szülőket keresi. Ismerősök, érdeklődni jöttek, hogy mit mondhatnak a kislány osztálytársainak.

Vasak, betonok tartják a szomszéd házat

A tragédia helyszíne, a Csalogány utca lakott külterület, a házakban csak villany van, se víz, se csatorna, se kábeltévé, a szomszédok szerint azt is csak ígérgetik évek óta, hogy lemurvázzák az utat. Az utcában összesen négy házban laknak állandóan, a többit csak üdülőnek használják és a nyári hónapokban lakják a tulajdonosok. A ház előtt, ahol a tragédia történt, dróttal elkerített réten tehenek legelnek, az utca túlfelén a község különlegességében, egy magán-vadasparkban lámák és más szokatlan állatok pihennek az udvaron.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A fák mögül kimagasodik a ház. A képre kattintva galéria nyílik!

A leomlott fal előtt álló ház kiemelkedik a Csalogány utca képéből: nagyobb és szebb is, mint a többi ház, hófehérre van meszelve, az ablakban muskátli, és láthatóan új a teteje is. Amíg a 35-40 év körüli, a környékről származó pár úgy tíz éve ide nem költözött, ez is ugyanolyan vályogból épült, közel százéves parasztház volt, mint a többi. Ők az évek alatt kicsinosították és ki is bővítették a házat, hogy legyen elég hely a gyerekeknek. A helyiek azt mondják, a pár közös gyerekére, a szombaton meghalt ötéves kisfiúra sokat vártak, rajta kívül a nő előző kapcsolatából származó 14 éves fiút nevelik a házban. Mindenki azt mondja, a szülők nagyon rendes, dolgos emberek, a férfi egy telekommunikációs cégnél dolgozik, a nő pedig egy üzletben, a közeli Siófokon. A kisfiú a helyi óvodába járt, ősszel ment volna nagycsoportba.

A szomszédok szerint régóta baj volt a löszfallal, ezért is akart a pár támfalat építeni az épület mögé. Az István nevű férfi és párja, két kisgyerekkel évek óta bérlik a szomszédos házat. A férfi körbevezet bennünket, és mutatja: a megvetemedett tető és a falon jól látható repedések arról árulkodnak, hogy a lösz itt is folyamatosan csúszik és fenyegeti a házat. A szobákban vasszerkezetek tartják helyükön a falakat, a ház tulajdonosa pedig már évekkel ezelőtt három hatalmas betontömböt öntetett a ház utca felőli végébe, hogy a fal ne tudja az útra tolni a házat.

"A tulajdonos el akarja adni a házat, és gondolkodtam is, hogy megveszem a megtakarított pénzemből, de a geológus is azt mondta, ez a ház veszélyes, nem szabad rá költeni. Most, hogy ez történt, mi is félünk itt a két gyerekkel, mert a fal bármikor elindulhat" - mondja István. "Én itt nőttem fel, ez a szülőházam, hova mehetnék?" - kérdezi egy, az utcában lakó idős hölgy, aki a beszélgetés közben egy virágcsokrot szorongat. Szerinte régen semmi baj nem volt a fallal, csak mostanában kezdődtek a problémák - az utca más lakóihoz hasonlóan ő is a sok esőt okolja a hirtelen omlásért.

Kétszer annyiba kerülne egy jó támfal, mint a ház

Miközben a szomszédokkal beszélgetünk, megérkezik a gyászoló család is, a feketébe öltözött, megtört szülők két másik párral a kapujuk előtt csendben, leszegett fejjel hallgatják a területet vizsgáló geológust. Amikor minden kérdésükre választ kapnak, visszaülnek az autóba. A ház domb felőli végét, ahol a tragédia történt, rendőrségi szalag zárja el, kintről csak a leomlott föld egy része és pár szétszórt mécses látszik.

Kraft János geológus szerint 6-8 köbméter, mintegy 13 tonna föld szakadt le a falról szombaton. "A lösz egy tömbben esik le, nem lehet kitérni előle, és nézzék, ilyen kemény" - mutat egy darabot a ház előtti réten. A falon még vannak "függő tömegek", mondja, azaz nincs kizárva, hogy további darabok szakadnak majd le róla. A polgármester szerint a család a támfalhoz egy több mint tíz méter hosszú, egy méter mély és hetven centi széles árkot ásott ki - a geológus szerint a rendőrség dolga eldönteni, hogy ez vezetett-e az omláshoz, ő óvatosan csak annyit mond, ez is közrejátszhatott. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást. Bíró Gábor szóvivő hétfőn az [origo]-nak azt mondta, egyelőre nem tud részleteket mondani az ügyben.

Kecskés Gábor polgármester hétfőn megvizsgálta a ház papírjait, és kiderült, a család egy 2006-ban kiadott engedély alapján bővítette az épületet a fal előtt, a lakhatási engedélyt 2007-ben kapták meg. A támfalra nem kértek engedélyt, de ez nem is feltétlenül szükséges, mert egy méteres magasságig szabadon lehet építeni, háromméteres magasságig pedig csak bejelentési kötelezettségük van a lakóknak. Hogy mekkorára tervezték, azt egyelőre a rendőrség vizsgálja.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A környékbeliek tartanak attól, hogy máshol is leomolik a löszfal

A domb a gerincig a telkekhez tartozik, a löszfalat a lakók kötelessége lett volna karbantartani. Kraft szerint látszik még az évtizedekkel ezelőtt kialakított teraszos szerkezet, de az is, hogy a háztáji gazdálkodással akár ötven éve is felhagyhattak, a partoldalt senki nem művelte, nem gondozta. Szerinte az országban több ezer hasonló épület van, és nem az a gond, hogy ezekre a helyekre építettek, hanem hogy az új generációk már nem tanulták meg, hogyan kell a löszfalat úgy karbantartani, hogy megelőzhetőek legyenek az ilyen tragédiák. A geológus szerint ez a ház most veszélyes, de nem menthetetlen, egy rendesen megépített támfallal biztonságos lehetne. Csakhogy egy szakszerű támfal akár tízmillió forintba kerülhet, míg a polgármester szerint a külterületen álló, kicsinosított ház jó, ha négy-ötmilliót ér.

A polgármester hétfőn reggel saját hatáskörében 30-30 ezer forint gyorssegélyt utalt ki a két családnak. A ságvári képviselőtestület hétfőn este ült össze, hogy hivatalosan is megerősítsék: a gyerekek temetését a község állja. A polgármester szerint ezzel a megrendült lakók kérését teljesítik, Kecskés úgy tudja, a helyiek gyűjtést rendeznének a családoknak. A polgármester szerint a két család úgy döntött, hogy a gyerekeket egy napon, egy időben fogják eltemetni; egyikük katolikus, a másik református, így a szertartáson ott lesz mind a két pap.