Vakbélműtét után halt meg egy pécsi fiatal

Vágólapra másolva!
Hiába műtötték meg vakbelét, a műtét után meghalt egy 20 éves fiatal a Pécsen. A fiúnak már korábban is fájt a hasa, de a kórház ügyeletéről hazaküldték - jelentette a TV2 Tények című hírműsora. Apja jogi elégtételt fontolgat, a kórház szerint ők a hazaküldésekor jelezték a fiúnak, menjen el háziorvosához.
Vágólapra másolva!

Vakbélperforáció miatt halt meg egy húsz éves fiú az egyik pécsi kórházban - jelentette a TV2 Tények című hírműsora és a Nol.hu. A fiú apja orvosi mulasztást gyanít. A fiú a múlt héten panaszkodott hasfájásra, ekkor a kórházban vérvizsgálatra küldték, és ami alapján gyulladást állapítottak meg. Az ultrahangos vizsgálaton azonban nem találtak semmit. Apja szerint fiát azzal küldték haza, hogy ha tovább fáj, menjen el a körzeti orvoshoz.

A férfi apja a Nol.hu-nak azt mondta, fia július 19-én este ment be a klinika ügyeletére, ahol a vérvizsgálat alapján gyulladást diagnosztizáltak, infúziót adtak neki, majd hazaküldték, és azt mondták, fájdalmai várhatóan megszűnnek. A fiú állapota másnap javult, de utána megint felerősödtek a fájdalmai. A fiút 22-én szállították be a klinikára, ahol megállapították, hogy perforált vakbélgyulladása van, azonnal megműtötték, de a beteg - a perforáció miatt nyomán kialakult fertőzésben - két nappal később meghalt.

Az apa szerint a klinika felelős fia haláláért, mert ha felfedezik a fájdalom okát, még időben megműthették volna. A megfelelő ellátást az is gátolta, hogy az ügyeleten nem volt szakorvos, csak egy szakvizsga nélküli gyakornok - állítja.

A klinikán belső vizsgálatot rendeltek el. Kollár Lajos, az egyetem egészségügyi centrumának vezetője szerint ők azzal bocsátották el a beteget, hogy másnap menjen el háziorvosához, de ezt nem tette meg. Kollár azt állítja, az ügyeleten volt tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget.

A 63 éves apa - egy ismert pécsi vállalkozó - jogi elégtételt fontolgat. A férfi szerint feleségével 18 évig vártak a gyermekáldásra, a fiú egyetlen gyermekük volt - olvasható a Nol.hu-n.