Az árvíz jegyében szervezi augusztus 20-át a kormány

Vágólapra másolva!
A kormányzati kommunikációs államtitkár szerint az augusztus 20-i ünnepséget úgy szervezik meg, hogy közben gondolnak az árvízkárosultakra is. Működtetni fognak egy segélyszámot, és vendégül látnak árvízkárosult gyerekeket, így reagálva arra a korábbi civil kezdeményezésre, amely azért indult, hogy a tűzijáték költségeit az árvíz áldozatainak a megsegítésére fordítsák.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdán elfogadta az augusztus 20-i programokat - közölte csütörtökön Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy napközben segélyszámot működtetnek, amelyen az árvízkárosultak javára lehet felajánlásokat tenni, Nagy Anna kormányszóvivő pedig 500 árvízkárosult gyermek házigazdája lesz, akiket vendégül látnak a fővárosban.

A programok összköltsége körülbelül 150 millió forint, ami fele az előző évi ünnepségeknek - mondta az államtitkár. Korábban a kormány is foglalkozott azzal a civil kezdeményezéssel, amely azért indult, hogy a tűzijátékra szánt pénzből az árvízkárosultakat támogassák. Kovács szerint figyelembe vették a kérést, és olyan megoldást találtak, hogy a károkat is szem előtt tartják, de az ünnep méltósága is megmarad.

Az államtitkár a halálos áldozatokat is követelő 2006-os augusztus 20-i viharra utalva azt mondta, az ünnepségen az első a biztonság lesz, ezért létrehoznak egy úgynevezett Központi Bázist, ahol egyértelműen szabályoznak minden helyzetet, a közigazgatási tárca vezetője vagy megbízottja pedig felügyeli és irányítja az ünnep menetét.

Kovács Zoltán elmondta: csütörtökön aláírták a szerződést a július elején indult meghívásos pályázaton győztes konzorciummal, amely a szervezési elemekért felel, vagyis még egy "szűrő" került a rendszerbe. Ez bruttó 70 millió forintba kerül. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány elfogadta a szombathelyi Kopula '96 Kft. felajánlását, amely a technológiát biztosítja a rendezvényen. A felajánlás értéke nettó 50 millió forint, az áfát a közigazgatási tárca vállalja át - mondta Kovács.

Az államtitkár szerint a program a következő lesz: reggel 9 órakor ünnepélyesen felvonják a nemzeti lobogót a Kossuth téren, 11 órakor pedig tisztavatást tartanak a Hősök terén. Délután 3 órakor újraavatják a Lajta monitor nevű, az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajót, amely a tervek szerint múzeumhajóként üzemel azután. Fél 4-kor ünnepi köszöntő lesz a Clark Ádám téren, majd innét "az összetartozás láncszemei" elnevezésű, úgynevezett aratómenet megy a Bazilikáig. Öt órakor a katolikus egyház ünnepi szentmisét és Szent Jobb-körmenetet tart a Szent István téren. Este 8 órakor felavatják Magyarország tortáját, 9 órától pedig ünnepi tűzijáték kezdődik a Duna-parton.