Felfüggeszti MSZP-tagságát a XV. kerületi polgármester

Felfüggeszti párttagságát a XV. kerület szocialista polgármestere, Hajdu László. Az őszi önkormányzati választáson a politikus függetlenként indul. Döntését azzal indokolta, hogy saját párttársai fordultak ellene, és 2006 óta megaláztatások érik a részükről.

Függetlenként indul az október 3-ai önkormányzati választáson és felfüggeszti párttagságát Hajdu László, a XV. kerület eddigi szocialista polgármestere. Döntését azzal indokolta, hogy pártszervezetében megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla.

A politikus - aki 16 évig egyéni parlamenti képviselő volt, húsz éve helyi képviselő és 14 éve polgármester a kerületben - azt mondta, a "hagyományos baloldali értékeket" nem tudja az MSZP-n belül képviselni. Szerinte 2006-ban indult el a "darálás" a pártjában, azóta folyamatos megaláztatások érik. Abban az évben egy veresegyházi kocsmában tartott titkos találkozón, az ő távollétében döntöttek a helyi pártelnök és az ő leváltásáról - mondta.

Hajdu szerint az MSZP "csúfos vereség" előtt áll a kerületben, és ő ehhez nem akar asszisztálni, ezért függetlenként indul. Az MSZP Tóth Imre helyi képviselőt indítja a megmérettetésen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK