"Hát, nevelő vagy börtön" - riport egy rendőrségi üggyé fajult gyerekbalhéról

Vágólapra másolva!
Ha nem ad tízezer forintot, összeverik és leszúrják az apját is - ezzel fenyegetett egy 13 éves sárisápi fiút három olyan iskolatársa, akik akkor már régóta zaklatták. A fiúnál akkor szakadt el a cérna, amikor be is törtek hozzájuk, és mindent elmondott a rendőröknek. Az egyik betörő éppen betöltötte a 18-at, így máris előzetesbe került. Az [origo] riportja egy gyerekbalhéként indult ügyről, amelyet a szülők és az iskola nem tudott rendezni, így végül a rendőrségen kötött ki.
Vágólapra másolva!

"Hát, nevelő vagy börtön" - mondta látszólag könnyedén a 17 éves J. Csaba, amikor arról kérdeztük, hogy mi lesz most vele. "Én se fogom megúszni. Hacsak a bíróságon valahogy ki nem magyarázom magam" - tette hozzá vállvonogatva. A sárisápi általános iskolába járó fiú egy betörési és zsarolási ügy egyik gyanúsítottja lett a múlt héten, amikor a helyi polgárőr rajtakapta, amint egy társával együtt éppen betörnek egy sárisápi házba.

Abban a házban lakik a 13 éves Balázs, aki végül elmesélte a rendőrségnek, hogyan zaklatták, verték és zsarolták őt több mint egy éven át. Ezzel a viszonylag szokványos gyerekek közötti konfliktusnak induló, de egyre inkább elfajuló történet rendőrségi üggyé vált.

J. Csaba szerint ő nem is volt benne a zsarolásban, a betörést pedig csak nézte. Egy perccel később viszont már azt állította, nem is volt ott, amikor a 18 éves T. József betört Balázsék házába. "Mondtam a rendőrségen, hogy én meg sem fenyegettem a Balázst" - magyarázta a fiú, miközben zavartan álldogált a düledező, löszös talajra épült sárisápi ház előtt, amelyben egyébként állítása szerint szívesen tölti az idejét, mert van számítógép és házimozi is.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A 13 éves Balázs és édesapja - a galériáért kattinson a képre!

A szavaiból kiderült, hogy alaposan megijedt és meg is lepődött, amikor elmentek hozzá a rendőrök, és feltúrták a házat. "Mérges lettem kicsit, nem tudtam, mi ez az egész", mondta, hozzátéve, hogy az apja "elsőnek agyon akarta verni", amikor megtudta, hogy zsarolással és betöréssel gyanúsítják a fiát. A kérdésre, hogy mik a további tervei azok után, hogy az ügy a rendőrségen végződött, azt válaszolta: "Inkább elmegyek dolgozni, mint hogy ilyen nyomorultakkal szóba álljak."

"Nyomorultnak" azt a haverját, T. Józsefet nevezte, aki a betörés miatt előzetes letartóztatásba került szombaton. Erre azért volt lehetőség, mert a még mindig általános iskolába járó fiú éppen aznap töltötte be a tizennyolcadik születésnapját. J. Csaba azt mondta, a múlt héten a rendőrségen találkozott vele utoljára, amikor bilincsben hátravitték a cellákba, és szerinte "nagyon meg volt ijedve".

"De hát a Balázs angolt tanul"

A múlt kedden, dél körül telefonált Bán Bélának, a sárisápi polgárőrök vezetőjének a 13 éves fiú, Balázs, hogy ketten betörtek a házukba, és ki akarják vinni a kamrából a hegesztőtrafót. "A Balázska bezárkózott a lakásba, félt tőlük" - emlékezett vissza a polgárőr, aki öt perc múlva a háznál volt, és rajtakapta a két betörőt, T. Józsefet és J. Csabát. "Azzal magyarázkodtak, hogy német könyvért jöttek a Balázshoz, mert megbuktak. De hát a Balázs angolt tanul" - magyarázta, hozzátéve, hogy ekkor megmondta nekik, hogy "jobban teszik, ha hazahúznak", mert ebből rendőrségi ügy lesz. "Erre mind a ketten mindjárt lefehéredtek" - jegyezte meg a polgárőr.

A 13 éves fiú apja tett feljelentést a rendőrségen, és a fia még a jegyzőkönyv felvétele közben elmesélte, hogy a betörés csak egy hosszú ideje húzódó történet utolsó epizódja. A Komárom-Esztergom megyei rendőrség közleménye szerint a fiúkkal - akik szerinte általában hárman voltak - körülbelül másfél éve kezdődtek a problémák, amikor a fiút az iskolában T. József a falnak lökte, fojtogatni kezdte, és egy telefont követelt rajta. Ezután rendszeressé vált a zaklatás, pénzt, ennivalót, telefont, fülhallgatót követeltek tőle, telefonon hívogatták, és mivel nem adott nekik semmit, többször megverték, megrugdosták, majd állítólag azzal is fenyegetőztek, hogy az apját is bántalmazni fogják.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Az iskola állítólag nem tudott segíteni

"Nem hagytak békén, zsaroltak" - mondta az [origo]-nak Balázs, aki szerint többször szólt a tanároknak, de azok - bár megígérték, hogy intézkednek - nem csináltak semmit. Szerinte ezek a fiúk nem tartották rettegésben az iskolát, csak őt bántották, illetve "volt még egy gyerek, az aztán a József haverja lett".

T. József apját nem sikerült elérnünk, egyik szomszédja azt mondta, napközben dolgozik. Bán Béla polgárőr szerint sem J. Csabának, sem T. Józsefnek nem rendezett a családi élete, mindkettejük szülei elváltak.

Tanárok és szülők

A sárisápi általános iskola igazgatója, Csicsmann János szerint a 13 éves Balázs többször panaszkodott az iskolában arra, hogy lökdösik és bántják, és akkor meg is próbáltak intézkedni. Az igazgató nem tekinti egyedi esetnek az ügyet. Bár szerinte zsarolásra még nem derült fény az iskolában, kisebb konfliktusok elő szoktak fordulni, amelyek általában a gyerekek közötti csereberélésből adódnak, amikor valamelyik fél rosszul jön ki az ügyletből.

Az iskola szerinte nehéz helyzetben van, a tanárok sokszor nem értesülnek a gyerekek közötti konfliktusokról. Hozzátette, utólag mindig nagyon nehéz eldönteni, hogy ki kezdte, és ki volt a szenvedő fél. Szerinte eredményt elérni csak akkor lehet, ha a szülők is partnerek, de a problémás gyerekek családi háttere sokszor rendezetlen.

Az igazgató szerint a tavalyi év egy részét a most előzetesben ülő T. József kórházban töltötte: gerincproblémái voltak, megműtötték, és hónapokig rehabilitáló kezeléseken vett részt, azóta pedig magántanuló, ezért az utóbbi időben az iskolában nem lehetett napi kapcsolatban Balázzsal, akiről megjegyezte: "nehezen illeszkedett be" az osztályába.

A legtöbbször az iskolák falai között marad az agresszió

Az iskolai agresszió ügye két éve került be a vezető hírek közé, amikor egymás után több olyan történet is napvilágra került, amikor az iskolások a tanáraikat zaklatták, bántalmazták vagy megalázták. Az [origo]-nak korábban nyilatkozó pedagógusok szerint az egyre terjedő erőszakkal az iskolában az a legnagyobb probléma, hogy a tanárok szinte tehetetlenek, a tanulók testi fenyítését ugyanis tiltja a közoktatási törvény, csakúgy, mint a kínzást, az embertelen, megalázó büntetést.

Tótszöllősy Tünde - aki A tanítás új módszerei, szervezési formái címmel előadásokat tart tanároknak a fegyelmezés témájában is - szerint leginkább az elhanyagolt gyerekekkel van probléma, hozzájuk pedig szeretettel kell közelíteni. Tolnai Márta pedagógiai szakpszichológus szerint elengedhetetlen az is, hogy tanórán kívül a tanár elbeszélgessen a fegyelmezetlen gyerekekkel. A magatartási problémák okának megtalálása ugyanis közelebb vihet a megoldáshoz, a gondok okai pedig sokfélék lehetnek. (Az iskolai agresszió elleni küzdelem lehetséges módszereiről bővebben itt olvashat.)

Ha egy tanköteles korú tanuló viselkedésével gondok akadnak, fegyelmi eljárás után négyféle büntetés jöhet szóba: megrovás, szigorú megrovás, kedvezmények, juttatások csökkentése, esetleg megvonása, illetve áthelyezés másik csoportba vagy iskolába. Elvileg van még két fegyelmezési fokozat: eltiltás az adott tanév folytatásától és kizárás az iskolából, de ezeket tanköteles, azaz 18 évesnél fiatalabb diákokkal szemben nem lehet alkalmazni. A pedagógus szervezetek többször kérték a szabályok szigorítását a hatékonyabb fegyelmezés érdekében.