Nem lépett hatályba egy sor megígért változás

Vágólapra másolva!
Elmaradt a hatályba lépése egy sor olyan jogszabályi változásnak, amelyeknek a korábbi hírek szerint augusztus elsején, azaz vasárnap életbe kellett volna lépniük. A többek között a házi pálinkafőzést bizonyos határig legalizáló és az egyenes ági rokonok közti öröklés, ajándékozás illetékmentességét lehetővé tevő törvényt még nem írta alá sem a házelnök, sem a köztársasági elnök. Az Rtl Klub Híradója szerint vasárnap a kormányból senki sem tudta megmondani, mikor lépnek hatályba ezek a változások.
Vágólapra másolva!

Augusztus 1-jén, azaz vasárnap kellett volna hatályba lépnie a korábbi hírek szerint az illetékmentes öröklésről és ajándékozásról szóló törvénymódosításnak, szintén vasárnaptól kellett volna csökkennie a társasági adónak és szabaddá válnia a pálinkafőzésnek ötven literig. A vonatkozó jogszabályok azonban nem léptek hatályba, azokat ugyanis még sem a házelnök, sem a köztársasági elnök nem írta alá - hangzott el vasárnap este az RTL Klub Híradó-jában.

Orbán Viktor még június 8-án ismertette a parlamentben gazdasági csomagjának főbb elemeit, ekkor jelentette be a képviselők derültségétől és tapsától kísérve azt is, hogy a választási ígéretnek megfelelően legálissá teszi a házi pálinkafőzést. A parlament a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján, július 22-én fogadta el a pálinkafőzésről rendelkező jövedéki törvény módosítását is magába foglaló salátatörvényt, amelyet a nemzetgazdasági miniszter terjesztett elő.

A Vidékfejlesztési Minisztérum sajtóirodája július 26-án adott ki közleményt beharangozva a pálinkafőzést érintő változást. Az eredeti közleményben az szerepelt, hogy a törvénymódosítás augusztus 1-től hatályos, és akkortól teszi lehetővé a kistermelők számára, hogy saját gyümölcsből legálisan pálinkát állítsanak elő. A minisztérium még aznap a közleménye módosítására kényszerült, ugyanis a parlament által elfogadott jogszabályszöveg szerint a jövedéki törvény módosítása csak a salátatörvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba. A salátatörvényt viszont még ki sem hirdették, egyelőre az országgyűlés elnökének aláírására vár a parlament honlapja szerint.

Ugyanebben a salátatörvényben szerepel az a - szintén a gazdasági akciócsomag részeként megígért - rendelkezés is, amely szerint nem kellene illetéket fizetni az öröklés és ajándékozás után az egyenes ági rokonoknak. Az erről szóló paragrafusok a salátatörvény elfogadott szövege szerint a törvény kihirdetését követő harmadik napon léptek volna hatályba. Vagyis ha a törvényt július 22-i elfogadása után azonnal aláírták volna, már augusztus 1-je előtt életbe léphetett volna a változás. Az RTL Klub Híradó-ja szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a minisztérium honlapján is korábban közzétett hivatalos közleményben nem is augusztus elsejei, hanem július elsejei hatályba lépés szerepelt. Az MTI érdeklődésére július 1-jén még szintén azt közölte a gazdasági minisztérium, hogy 2010. július elsejével szűnik meg az öröklési- és ajándékozásiilleték-fizetési kötelezettség az egyenes ági rokonok közötti vagyonmozgás esetén.

A hírműsor szerint hasonlóan bizonytalan a helyzet még több más törvénymódosítással is. Így például nem lépnek hatályba a háztartási munka adómentességéről szóló rendelkezések sem, amelyek a salátatörvény szerint augusztus 1-től léptek volna életbe. Ugyanez az augusztus 1-jei hatályba lépési időpont szerepelt a salátatörvényben az ingatlan-bérbeadás feltételeinek könnyítésére, valamint a társasági adó mérséklésére vonatkozóan is. Azonban mivel a salátatörvényt nem hirdették ki, ezek a változások mind késni fognak.

Kormányzati körökből az RTL Klub Híradó-nak elismerték, hogy kisebb káosz alakult ki a határidők körül, de nyilatkozni senki sem akart. A hírműsor értesülése szerint a hibát úgy orvosolják, hogy a törvények közül több visszamenőleges hatállyal lép életbe.