Miniszteri biztos felügyeli a közigazgatás átalakítását

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Miniszteri biztossá nevezte ki Vetési Ivánt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 2011. január 31-ig - áll a Magyar Közlöny hétfői számában. Az új miniszteri biztos feladata a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) felkészítése a területi közigazgatás átalakítására, valamint a választási eljárás zavarmentes kiszolgálása. A miniszteri biztos jogkörébe tartozik ellenjegyezni a KEKKH vezetőjének döntéseit, emellett előkészíti a Hivatal átszervezésével, működésének hatékonyabbá tételével kapcsolatos döntéseket, valamint ellenőrzi azok végrehajtását.