A nagyfőnökök akadályozták meg a békési Fidesz-KDNP háborút

Vágólapra másolva!
A Fidesz és a KDNP országos vezetőinek kellett beavatkozniuk, hogy elkerüljék a kormánypártok közötti belháborút Békésen, ahol a jelenlegi polgármester kereszténydemokrata, az országgyűlési képviselő pedig fideszes színekben indult volna az önkormányzati választáson. A két párt vezetésének támogatását elvesztő jelenlegi polgármester nem nyugodott bele a döntésbe, elindulna függetlenként is, még akkor is, ha emiatt kizárják a Fideszből.
Vágólapra másolva!

Mégsem indul egymás ellen a Fidesz és a KDNP polgármesterjelöltje Békésen az önkormányzati választáson. Izsó Gábor jelenlegi polgármester, aki a KDNP színeiben készült elindulni a fideszes Erdős Norbert országgyűlési képviselővel szemben, az [origo]-nak azt mondta: kedden dél körül tájékoztatták, hogy a két kormánypárt országos vezetői megállapodtak, így ő mégsem indulhat a KDNP színeiben. A döntés hírét megerősítette Erdős Norbert is.

A két párt vezetésének döntése miatt független jelöltként induló Izsó Gábort 2006-ban választották polgármesterré a Fidesz és a Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör támogatásával. A KDNP három hete a Fidesz-tag Izsót jelölte, a polgármester szerint a kisebbik kormánypárt legmagasabb szintjén is támogatták az újraindulását. A Fidesz helyi szervezete azonban a múlt pénteken úgy döntött: Izsó helyett a térség országgyűlési képviselőjét és a város alpolgármesterét, Erdős Norbertet jelöli.

Egy héttel korábban Izsó Fidesz-domain alatt működő honlapján még egy rövid közleményt tett közzé Nem lesz hatalmi harc Békésen címmel, amelyben nyugtatni igyekezett a város lakóit. Azt írta: "Erdős képviselő úr többször is támogatásáról biztosított a közelmúltban, kezet nyújtott jelölésemre." A kézfogást emlegette az [origo]-nak a városi képviselő-testület egyik, névtelenséget kérve nyilatkozó tagja is, aki 2006-ban szintén a Fidesz támogatásával nyert. Erdős szerint azonban ő nem adhatott kezet Izsó indítására, hiszen erről a helyi szervezet elnökségének kell döntenie, amelynek ő nem tagja.

Az [origo]-nak nyilatkozó helyi képviselő szerint Izsó azért jelentette be, hogy KDNP-s színekben elindul ismét a polgármesteri posztért, hogy "kiugrassza a nyulat a bokorból". A polgármester azt mondta: a Fidesznek június 14-ig kellett volna eldöntenie, kit indít, de halogatták a döntést. Ő viszont maga mögött érezte a helyiek támogatását, ezért jelentette be az indulását KDNP-s jelöltként (a KDNP megyei elnöke a békési orvos és helyi képviselő Pálmai Tamás, aki kedden elfoglaltságra hivatkozva elhárította az [origo] érdeklődését).

Erdős Norbert az [origo]-nak azt mondta: a legfontosabb ok, amiért ő indul a Fidesz színeiben, hogy három ciklus óta ő a térség országgyűlési képviselője. Szerinte akkor tudják jól érvényesíteni a város érdekeit, ha a képviselő és a polgármester ugyanaz a személy. Izsó szerint azonban Erdősnek már így is túl sok funkciója van, hiszen parlamenti képviselő, az országgyűlés jegyzője és alpolgármester is. Erdős egyébként felajánlotta Izsónak, hogy alpolgármesterként dolgozzon tovább, de ezt a polgármester nem fogadta el.

Ki az igazi fideszes?

Erdős szerint Izsó 1998-ban a szocialistákat segítette azzal, hogy a MIÉP színeiben elindult a polgármesteri posztért. Izsó akkor 21,3 százalékot szerzett, amivel megelőzte ugyan a Fidesz és az MDF akkori közös jelöltjét (aki 18,8 százalékos eredményt ért el), de a győzelmet a szocialista Pataki István szerezte meg 33 százalékos eredménnyel. Izsó úgy emlékszik, széles körű jobboldali összefogás formálódott akkoriban a városban az MSZP-vel szemben, és őt kérték fel jelöltnek. A résztvevők végül összevesztek, és csak a MIÉP maradt mögötte, de ő nem volt tagja a pártnak.

Forrás: MTI
Izsó és Erdős itt még egyetértésben ültetnek fát

A polgármester mellett a Fidesz a helyi képviselőket is lecserélné, Erdős Norbert szerint döntés született arról, hogy csak Fidesz-tagokat indítanak. A jelenlegi képviselő-testületben szerinte egy volt MDF-es és három MIÉP-es képviselő is ül fideszes támogatással, egyikük, Mészáros Sándor pedig 2009 elején csatlakozott a helyi Jobbik-szervezethez (erről a Jobbik saját honlapja is beszámolt). Izsó Gábor az [origo]-nak azt mondta: a jelenlegi képviselők - Erdős kivételével - civil jelöltként, KDNP-s támogatással indulnak újra.

Bár Izsó Gábor szintén tagja a Fidesznek, Erdős szerint csak addig, amíg hivatalosan is el nem indul a polgármester-választáson a Fidesz jelöltjével szemben. Ekkor ugyanis a párt alapszabálya szerint megszűnik a tagsága. Erről a polgármester azt mondta: lehet, hogy nem várja meg a kizárást, és hamarabb kilép. Ennek ellenére Izsó nem szeretne összeveszni Erdőssel és a Fidesszel, hiszen valószínű, hogy a jövőben is együtt kell majd működniük a város érdekében.

2014-re készülnek

A békési polgármester-jelölés egy tudatos stratégia része - erősítette meg Erdős is. A Fidesz sok helyen arra törekedik, hogy a helyi országgyűlési képviselő egyben polgármester is legyen. Ez történt például Baján is, ahol a Fidesz a hivatalban lévő polgármester, Révfy Zoltán helyett a parlamenti képviselőt, Zsigó Róbertet indítja októberben. A helyi Fidesz közleménye szerint azért, mert azt tartják szerencsésnek, ha "az országgyűlési képviselői és polgármesteri tisztséget egy személy látja el" (a Fidesz jelöltállítási konfliktusairól korábbi cikkünkben olvashat).

Egy, a téma érzékenységére hivatkozva névtelenséget kérő fideszes választókerületi elnök az [origo]-nak azt mondta: ennek hátterében a kisebb, 200 fős parlament bevezetése áll, hiszen 2014-ben jóval kevesebb lesz az egyéni körzet és a listás hely is, ami természetesen érdeksérelmeket fog okozni. A képviselők forrásunk szerint saját politikai súlyukat próbálják növelni azzal, hogy polgármesterré is választatják magukat. A pártvezetés pedig úgy számolhat: könnyebb lesz kezelni a polgármesterként is dolgozó képviselőket, hiszen akkor sem maradnak pozíció nélkül, ha a parlamentben már nem jut nekik hely.