Nem vonult be a börtönbe a szemétbotrányban elítélt polgármester

2010.08.03. 7:28

A határidő letelte ellenére nem vonult be a börtönbe Halász István kunbajai polgármester, akit a szemétbotrány miatt ítéltek másfél éves szabadságvesztésre - írja a Baon.hu. Egészségügyi problémákra hivatkozik Halász, akinek 2004-ben már volt egy hasonló ügye, amikor egy másik bűnügyben ítélték el.

Múlt pénteken kellett volna bevonulnia a börtönbe Halász István kunbajai polgármesternek, ő azonban ezt azóta sem tette meg - írja a Baon.hu helyi internetes újság. Halász a lapnak telefonon azt mondta, hogy nincs rendben az egészsége, részletesebb nyilatkozatot pedig későbbre ígért.

Halászt az úgynevezett szemétbotrány miatt ítélték jogerősen másfél éves börtönbüntetésre tavaly májusban. A hatóságok szerint 2006 júliusától az év végéig több mint 4000 tonna németországi szemét érkezett illegálisan Magyarországra, és ebben szerepe volt a kunbajai polgármesternek is.

A rendőrség egyelőre nem keresi Halászt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Nyíkos Tamás a Baon.hu-nak azt mondta, hogy egyelőre nem kaptak elfogatóparancsot.

Nem ez az első alkalom, hogy Halász nem tett eleget börtönbe vonulásra vonatkozó felszólításnak. 2004 januárjában rendőrök fogták el, miután olajkereskedelemmel összefüggő vámbűncselekmény miatt másfél éves büntetését nem volt hajlandó időben megkezdeni (részletek erről ebben a cikkben).

KAPCSOLÓDÓ CIKK