Mulasztottak a pécsi klinikán a vakbélgyulladásba belehalt fiú vizsgálatakor

Vágólapra másolva!
Mulasztásokat állapított meg a pécsi klinika belső vizsgálata, amelyet azért indítottak, mert két hete vakbélgyulladásban hunyt el egy náluk megvizsgált, hazaküldött, majd késve megműtött fiatal. A klinika főigazgatója közölte fegyelmi eljárást indít, hogy kiderítse ezeknek a mulasztásoknak köze volt-e a halálesethez.
Vágólapra másolva!

Többrendbeli mulasztást állapított meg az a bizottság, amely a közelmúltban, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 400 ágyas klinikáján vakbélgyulladásban elhunyt fiatalember ügyében folytatott belső vizsgálatot. Kollár Lajos, a PTE klinikai főigazgatója az egyetem honlapján olvasható közleményében azt írta: a belső vizsgálat eredménye alapján fegyelmi eljárást indít, amelynek célja annak kiderítése, hogy a mulasztások vezettek-e a tragédiához.

A 20 éves fiatalember július 19-én ment be a klinikára, ahol gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Állapota kicsit javult, de későpbb rosszabbodott, ezért 22-én kórházba vitték, megműtötték, de két nappal később belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.