Szerelmi vallomás közben ért halálos áramütés egy fiút

Vágólapra másolva!
Egy rosszul bekötött mikrofon miatt halálos áramütést szenvedett egy 18 éves fiú Miskolcon, miközben épp barátnőjének vallott szerelmet - írja a Független Hírügynökség. A rendőrség halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

Tragédia lett egy romantikus eseményből Miskolcon. Egy 18 éves fiú éppen szerelmet vallott barátnőjének, amikor a kezében tartott mikrofonon keresztül agyoncsapta az egyébként szabálytalanul bekötött áram. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást.

Az eset néhány nappal ezelőtt történt, de csak most került nyilvánosságra - írja a Független Hírügynökség, amelynek információi szerint a fiú egy családi rendezvényen, nyilvánosan akart szerelmet vallani barátnőjének, amikor a halálos áramütés érte. A meg nem nevezett forrásokra hivatkozó hírügynökség azt írja, hogy a fiú épp meg akarta kérni a lány kezét.

A rendőrség az információból annyit erősített meg, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság valóban folytat vizsgálatot halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében. Mint Gaskó Bertalan elmondta, ilyen esetekben az illegális árambekötés kivitelezőjét próbálják megkeresni.