Újságírókat ért fenyegetés miatt kér vizsgálatot az MSZP

2010.08.07. 18:34

Újságírókat ért fenyegetések és antiszemita megjegyzések miatt kér vizsgálatot az MSZP a kormánytól. A sajtó- és szólásszabadság, a demokrácia védelmében a Magyar Szocialista Párt azt várja el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy haladéktalanul folytassanak le vizsgálatot a Magyar Sziget fesztiválon történtekről - olvasható a párt honlapján. Egy a sajtóban megjelent beszámoló szerint Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal. A Jobbik még nem alakította ki álláspontkját a kérdésben.

A párt szerint a verőcei rendezvényen, olyan rasszista beszédek és mondatok hangzottak el az egyik legismertebb internetes portál illetve egy hetilap beszámolója szerint, amelyek azonnali hivatalos és jogszerű beavatkozást követelnek. Azt hangoztatták: egyetlen demokrata sem nézheti tétlenül, hogy embereket, közösségeket, kisebbségeket bélyegezzenek meg, és a legrosszabb korszakokat idéző antiszemita kirohanásokat engedjenek meg maguknak szélsőjobboldali szervezetek és politikusok.

A Hetek című hetilap internetes oldalán található írás szerint "életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón, ahová előzetes bejelentés alapján érkeztek egy helyszíni riport elkészítése céljából".

A beszámoló szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját. A tudósítók arról számoltak be, hogy az országgyűlési képviselő azt mondta nekik: olyan területre tévedtek, ahol vége a demokráciának, és ott azt tehetik velük, amit akarnak. Az idézet szerint Zagyva György Gyula egyebek mellett úgy fogalmazott:  "lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el".

Az újságírók beszámoltak arról is, hogy a látogatásuk idején a táborban egy olyan előadást tartottak, melynek a "zsidó médiapolitika Magyarországon" volt a címe. Közlésük szerint itt olyan idézetek hangzottak el, mint hogy "a zsidó a hazugság nagymestere", "a zsidó a megrontás klasszikus démona", a "a zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát".

A Jobbik országos elnöksége hétfőn napirendre Zagyva György Gyula képviselő ügyét. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője szombaton az MTI megkeresésére közölte, a párt csak az ülést követően alakítja ki álláspontját a kérdésben. A szóvivő ugyanakkor jelezte: Zagyva György Gyula a Jobbik parlamenti képviselője ugyan, ám nem tagja a pártnak.