Karddal sebesítettek meg egy férfit a VII. kerületben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Súlyos sérüléssel vittek kórházba egy férfit, akit szombat este a VII. kerületi Klauzál téren egy karddal súlyosan megvágtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Papp Judit elmondta, az eddigi információk szerint a téren két férfi szólalkozott össze, majd egyikük egy karddal megsebesítette a másikat. A megvágott férfi súlyos sérülést szenvedett.

Az ügyben az eljárást a VII. kerületi rendőrkapitányság folytatja le; azt egyelőre nem tudni, őrizetbe veszik-e a támadót.